Levendula az eperlekvárban? Igen!

Vége felé közeledik az eperszezon, még érdemes belőle lekvárt készíteni. Lévai Ildikó diabéteszes lekvárkészítő cukormentesen készíti a lekvárokat, és nagyon rövid ideig főzi a gyümölcsöt, hogy a beltartalmi értékek ne főjenek ki belőle.

A finom eperlekvár titka, hogy érett, de nem túlérett, alaposan megtisztított, lecsumázott gyümölcsből készül

Hozzátette: az eperlekvár sokféleképpen készíthető, levendulával, bodzavirággal, tokaji aszúval is ízesíthető, s javaslata szerint legfeljebb tízszázaléknyi nyírfacukorral érdemes édesíti, majd vissza kell sűríteni, vagyis elfőzni, elhevíteni a levét.

levendula virag

A diabéteszes szakember zselésítőt nem, helyette reformsűrítő anyagot használ. Tartósítószert – kálium-szorbátot – minimális mennyiségben tesz a lekvárokba.

A rövid ideig főzött, folyékony, gyümölcsdarabokat tartalmazó „lekvár” a dzsem. A magyar gasztronómiai hagyományok pedig a hosszú ideig főzött, sűrű lekvárt ismerik, magyarázta Törökné Dancsó Katalin délvidéki biogazdálkodó, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagyüzemileg készült lekvároknak nem csak a gyümölcstartalma lényegesen alacsonyabb, mint az otthon készítettekének, de gyakran almavelővel dúsítják őket.

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.