Krómdivat indul – elveheti a kedvet a nassolástól

A nyomelemek táplálkozásunkban meghatározó és ez idáig kevésbé közismert szerepéről tett közzé nagy jelentőségű kutatási eredményeket néhány hónappal ezelőtt a Diabetes Care tekintélyes szaklap.

A  hétéves követéses vizsgálat eredményeire utalva, Magyarországon, július közepén számoltak be erről a hazai egészségügyi sajtónak, kiemelve a króm metabolikus hatását.

Szerves krómhoz szervezetünk a táplálékokból juthat elsősorban, néhány élelmiszer krómban gazdagnak tekinthető pl. gabonafélék, dió, tojássárgája stb. A króm pótlása étrend-kiegészítő formájában világszerte terjedőben. Az alacsony krómkoncentráció ugyanis növelheti a diabetes előfordulását, valamint ennek következményeként a szívbetegségek kialakulásának kockázatát és olyan betegségek megjelenésének rizikóját, mint a diabétesz és a szív-érrendszeri elváltozások – hangsúlyozta Kempelen Péter professzor, a Semmelweis Egyetem belgyógyászait klinikájának egyetemi tanára. Azok körében, akik étrend-kiegészítő formában krómpótlásban részesültek, szignifikánsan javult a glükóztolerancia, valamint csökkent a koleszterin és triglicerid szint.

nuts

A krómpótlásra javasolt egészséges egyének körében a felnőttek számára ajánlott napi beviteli egység Magyarországon igen alacsony: 40 µg/nap, a WHO ajánlása ennél jóval magasabb: 250 µg/nap. 

A legújabb króm-alapanyag fejlesztések krómos élesztő magas biológiai hasznosulását jelezték, az eddig ismert hatóanyagokkal szemben 10x-es hatékonyságot tudtak igazolni a vizsgálatok.

Dr. Sándor Edit, a Pharma Nord orvos igazgatója hangsúlyozta, hogy a krómhasznosulás  kulcskérdése a felszívódás. A dán  laboratóriumokban végzett vizsgálatok és a nemzetközileg elfogadott Chromo Precise kutatói igazolták a  krómbevitel hatását és megállapították, hogy a krómmal dúsított sütőélesztő javította a glükóz-toleranciát, az inzulin-érzékenységet és a lipid paramétereket idős betegek körében.

A króm szerepet játszik valamennyi makro tápanyag anyagcseréjében és a megnövelt krómbevitelt  kalóriaszegény diétával és megfelelő testmozgással kiegészítve a testsúly csökkenését lehet elérni. Kedvező hatást gyakorolhat a szív-érrendszer betegségek prevenciójára.

diet

A krómbevitel  segíthet a túlsúly és a túlzott édesség iránt vágyakozás csökkentésében is, és a candida fertőzések megelőzésében és gyógyításában is. Lehetséges, hogy a króm fókuszba állítása lesz a következő évek „sláger” nyomeleme a mindennapi táplálkozásunkban? És a nemzeti ajánlások mielőbb követik majd a WHO ajánlási szinteket?

Szerző: G. Németh György

Forrás:


Egy válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.