Karácsonykor görögdinnye!-Így tartósítsuk, hogy elálljon

Görögdinnye tartósítása mésszel. Nagyanyáink ezzel az egyszerű módszerrel tették el a dinnyét télire.

Teljes gőzzel dübörög a dinnyeszezon. Aki nagyon szereti a görögdinnyét, abban felmerül, hogy milyen jó lenne eltenni télire. Ha van egy nagyobb fagyasztónk, természetesen feldarabolva eltehetjük, de a végeredmény közel sem lesz olyan, mint amikor nyáron frissen ennénk. Az így eltett görögdinnyéből azonban remek jégkását, granitát lehet készíteni.

Foto:123rf.com

Görögdinnye tartósítása mésszel

A nagyanyáink egy másik, hűtést nem igénylő módszert is alkalmaztak. Az érett dinnye héját bekenték nagyjából egy centi vastagon oltott mésszel, megvárták, míg rászáradt, majd a dinnyét egy hideg, de fagymentes, sötét és picit párás helyre tették. Ez a meszes bevonat megvédte a dinnyét a külső hatásoktól, mikroorganizmusoktól úgy, hogy közbe megőrizte a nyári nedvességtartalmát, roppanósságát. Ebben a formában a dinnye akár karácsonyig is elállt.

Miért pont meszet használtak?

A válasz nagyon egyszerű. Olcsó volt és mindig volt a háznál, hiszen mésszel festették ki minden évben a nyári konyhát, pincét, a szobákat.

Az első három lépés: Nézd meg az alakját, a színét, majd emeld meg! Keress egy olyan görögdinnyét, ami szimmetrikus gömb alakú, sötétzöld színű és nagyon nehéz. Ez utóbbi azt jelenti, hogy tele van vízzel, tehát édes.

Foto:pixabay.com

A tökéletes görögdinnye kiválasztásának trükkjei

Az első három lépés: Nézd meg az alakját, a színét, majd emeld meg! Keress egy olyan görögdinnyét, ami szimmetrikus gömb alakú, sötétzöld színű és nagyon nehéz. Ez utóbbi azt jelenti, hogy tele van vízzel, tehát édes.

 

 

dinnyevalasztas1_01

 

Ha ezekkel megvagy, akkor keresd meg rajta a sárga foltot. A dinnye ezen az oldalán feküdt. Ha érett, akkor ez sötét színű, ha nem, akkor inkább fehéres. Nézd meg a foltban vannak-e rajta sérülések. Minél több van rajta, annál több helyen érintették meg a méhek, tehát édesebb.

Ezt teszi a szervezetünkkel a görögdinnye

Nézd meg a farkát! Ha száraz, akkor éretten szedték le a dinnyét, ismét édes. Tapasztalat, ha nincsen időd, lehetőséged arra, hogy egy egész halmot alaposan végignézz, akkor gyorsíthatod a kiválasztást, ha a farkát nézed.

Végül kopogtass! Az érett dinnye, mély, kongó hangot ad.

Forrás: Napidoktor.hu