Fröccs titkok

Kedvelte Krúdy Gyula, Móra Ferenc és József Attila is. Nagy melegben különösen jólesik az embernek. Bár régen inkább fehérborból készítették, ma már egyre kedveltebbek a rozéfröccsök is. A szódából és borból készült ital idén októberben bekerült a hungarikumok közé.

A fröccshöz bor és szóda kell, de nem mindegy, milyen arányban. Talán nincs még egy olyan italunk, amelyet annyiféleképpen lehet elkészíteni, mint a fröccsöt: kisfröccs, nagyfröccs, hosszúlépés, házmester, viceházmester, házőr, lakófröccs, almafröccs, és még az alkoholmentesek is – hosszú a sor.

fröccs

A bort már évezredek óta keverték vízzel. A szóda elterjedése Magyarországon Jedlik Ányos győri bencés tanárnak köszönhető, akinek nevéhez a szikvíz nagyüzemi előállítása köthető. A fáma úgy tartja, hogy bor szódával keverve először 1842-ben, a fóti szüret alkalmával került az asztalra.

Egy szüretelő társaságban Vörösmarty Mihály is megjelent, majd megírta a Fóti dalt. Jedlik Ányos ott mutatta be a jelenlévőknek – mások mellett Kossuth Lajosnak is -, hogy miként fest a bor szódával – mesélte Németh Tibor, a győri Rotary Club elnöke a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. Jedlik spriccernek nevezte, aminek minden rendes német mondaná. Ez persze nem nagyon tetszett Vörösmartynak, és ő találta ki a nagyon találó hangutánzó szót, a fröccsöt – tette hozzá.

A fröccs fogyasztásának kultúrája 1842 óta sokat változott. Míg régen inkább fehérborokat kevertek szódával, addig ma már a rozékból is szívesen kérnek fröccsöt.

Forrás: Hirado