Depressziót csökkent a csoportos sport – árulkodik az agy

Megváltoztatja a gyerekek agyát

Régóta összefüggésbe hozták a felnőttkori depressziót az agy hippocampus részének zsugorodásával – kutatók most összekapcsolták a csoportos sportban való részvételt a hippocampus nagyobb méretével a gyermekeknél, amely kisebb mértékű depressziót von maga után.

Hosszú ideje nem titok a szakemberek számára, hogy a depresszió jelentkezése összefüggésbe hozható az agy hippocampus területének zsugorodásával. Ez az a rész, amely kulcsszerepet játszik a memóriában és a stresszre adott reakcióinkban.

A St. Louis-i Washingtoni Egyetem új kutatása most kiderítette, hogy van kapcsolat a csoportos sportban való részvétel és a nagyobb hippacampális térfogat között a gyermekeknél, s ez kevesebb depresszióval járt a 9-11 éves korosztályban.

„Felfedezésünk igen fontos, mivel segít rávilágítani a csoportos sportban való részvétel, egy jelentős agyi terület és a depresszió tüneteinek kapcsolatára, olyan fiataloknál, mint a 9 éves gyerekek” – fejtette ki Lisa Gorham, a tanulmány vezető szerzője, az Arts & Sciences kognitív idegtudományi szakértője.

Mint mondta, kiderült, hogy ha valakit bevonnak csoportos sportba – amely nem jelenti az olyan aktivitásokat, mint például zenés- vagy művészeti csoport -, az a fiúknál és a lányoknál egyaránt nagyobb hippocampális térfogattal jár, s összefüggésbe hozható a fiúk esetében a depresszió csökkenésével.

A kapcsolat különösen erős volt olyan gyermekeknél, akik iskolai csapatban, nem az iskolához köthető ligában vagy gyakori órákon játszottak, összehasonlítva őket a sporttal kapcsolatos informálisabb elkötelezettségekkel.

A Biological Psychiatry: Cognitive Neuroscience and Neuroimaging szaklapban közzétett tanulmány eredményei felvetik a lehetőséget, miszerint vannak kiemelkedő előnyei a csoportos vagy strukturált sportnak, ilyen például a társadalmi interakció, melyet ezek az aktív tevékenységek nyújtanak – emelte ki Deanna Barch, a tanulmány senior szerzője, az egyetem egészségügyi iskolájának Gregory B. Couch Pszichiátria Professzor részlegének, valamint az Arts & Sciences Pszichológiai és Agytudományok Tanszékének vezetője.

Foto:123rf.com

A tanulmány, melyben Terry Jernigan, a San Diego-i Kaliforniai Egyetem neuropszichológusa és Jim Hudziak, a Vermonti Egyetem gyermekpszichiátriájának vezetője is részt vett, egy nemzetközi mintán alapult.

Ez 4191, 9 és 11 éves kor közötti gyermeket vizsgált. A szülők adtak információt arról, hogy a gyermekek milyen csoportos sportban vagy egyéb aktív tevékenységekben vesznek részt, s arról is beszámoltak, tapasztalhatók-e náluk a depresszió tünetei.

A gyerekeken végzett agyi szkennelő vizsgálatok az agyuk kétoldalú hippocampális térfogatáról is tájékoztatták a kutatókat.

Míg más tanulmányok azt mutatták, hogy a testmozgásnak pozitív hatása van a depresszióra s összefüggést találtak felnőtteknél a hippocampális térfogattal, ez az első tanulmány, mely beszámol arról, hogy a csoportos sportban való részvételnek hasonlóan depresszió-ellenes hatása van a tinédzser kor előtt álló gyermekeknél.

Ezek a szívizomgyulladás tünetei

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php