Az olcsó és egészséges savanyú káposzta

A fejes káposzta már 4 ezer éve szolgálja az embert. Jóízű és jelentős C-vitamin forrás is. Savanyított verzióját otthon is könnyedén elkészíthetjük, akár télen is.

Száz gramm káposztában 25-60 miligram C-vitamin van, így 20-30 dkg káposzta elfogyasztása jót tesz a szervezetnek – mondta Dr. Füstös Zsuzsanna, címzetes egyetemi tanár a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.
“Mivel a savanyított káposztában újra feltáródó C-vitamin van, így annak a C-vitamin tartalma magasabb, mint a friss káposztánál “– tette hozzá.
kaposzta21000

Így készíthet otthon savanyú káposztát

Savanyított vagy savanyú káposztát otthon is könnyedén készíthetünk. Ehhez nincs szükség másra mint egy nagy, kemény káposztára, néhány szem köménymagra, egész borsra és sóra.

A káposztát felszeleteljük és egy 5 literes üvegbe tesszük. Rátesszük a köménymagot és a borsot. Majd literenként számolva egy púpos evőkanál sót összekeverünk langyos vízzel, ezzel öntjük le az üvegben lévő káposztát. Tetejére kenyeret teszünk és lekötjük. Nyáron kitesszük a napra és három nap alatt kész, míg télen konyha melegben tartjuk, ekkor ugyan nem éri nap, de ugyanolyan ízletes lesz a káposztánk.

savanyú káposzta

A káposzta múltja

A fejes káposzta az ókortól kezdve egyre nagyobb teret hódított a Földközi-tenger medencéjében is. A görögök és a rómaiak egyaránt dicsőítették: Cézár koráig a brokkolihoz hasonlóan a szárával együtt fogyasztották, csak ezután kezdik fejes káposzta formájában enni, ahogy ma is tesszük. Sok-sok évszázad során számos keresztezés és nemesítés eredményeképpen alakult ki az a sok fajta káposzta, amelyet ma ismerünk: napjainkban több száz fajtát tartunk számon.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


3 hozzászólás

  1. laja

    Az üzletekben kapható mesterségesen savanyított káposzta köszöno viszonyban sincs a régi módszerrel elkészített savanyú káposztával!!!

    Válasz
  2. Lampérth János

    Az üzletekben kapható mesterségesen savanyított káposzta köszöno viszonyban sincs a régi módszerrel elkészített savanyú káposztával!!!

    Válasz
  3. Szabó Zee.

    Én jól bevált szlovák hirdót tartom a legpraktusabbnak a savanyítás céljára. Füszrerezés tetszés és ízlés szerint. Birsalma,v hagyma,sárgarépa,piros csöves paprika,fejete szemes birs,babérlevél és természetesen só. Ez a házi sav.káposzta,ami ugye nem Vecsési!

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.