A yin és a yang isteni egyensúlya

A kínai orvoslás szerint, az egészség a kiegyensúlyozott és harmonikus belső környezet fenntartásától függ.

Az egyensúlyt – az egészség egyensúlyát éppúgy, mint minden másét is a világban – a yin és yang fogalmával írják le. A yin és yang az a két dinamikus erő, amelynek együttműködéséből származik minden, ami csak létrejön a világegyetemben.

A yin kínai írásjegyének jelentése „a hegy sötét oldala”, míg a yangé „a hegy fényes oldala”. A yinhez a hideg, a sötét és a nedves fogalmai kapcsolódnak, míg a yang meleg, fényes és száraz. A yin nyugodt, statikus és tétlen, míg a yang dinamikus, tevékeny és terjeszkedő.

Minden dolog, körülmény vagy helyzet leírható úgy, mint amelyik – akár teljes mértékben, akár csupán viszonylagosan – a yinhez vagy a yanghoz tartozik. Más szóval ez az elképzelés a yint és yangot nem mint statikus meghatározást, hanem inkább mint folyamatot fogja fel.

Íme néhány yin-yang fogalompár:

yang yin yang yin yang yin

• fény

• ég

• nap

• nappal

• sötétség

• föld

• hold

• éjszaka

• tavasz

• meleg

• férfi

• gyors

• ősz

• hideg

• nő

• lassú

• fenn

• kívül

• tűz

• fa

• lenn

• belül

• víz

• fém

A hegy képéből kiindulva, a hegy sötét oldala inkább yin természetű a fényes yang oldalhoz képest, ahogyan azonban a nap felkel és befutja pályáját az égen, a reggel beragyogott lejtő helyett délutánra már az ellenkező oldalt világítja meg. A yin yanggá és a yang yinné válik, ahogyan a nappalból éjszaka lesz.

A kínai orvoslás szerint az emberi test a következő módon osztható fel a yin és yang területeire: a belső rész yin, a külső yang. Az inak és csontok yin, míg a bőr yang természetű. A yin az energia tárolására, míg a yang a tevékenységre szolgál.

Bizonyos szervek, így a szív, a máj, a tüdő, a csontok és a vese yin, míg mások, mint a belek, az epehólyag és a bőr yang természetűek. Betegség esetén a yin és yang fogalompárját a változás alapvető folyamatainak leírására alkalmazzák.

jin_jang

Ha a yin túlságosan erőteljes, a yang megbetegszik. Ha a yang túlteng, a yin szenved. Ha túl kevés a yin, a test és a testrészek túlságosan meleggé válnak; ha a yang csökken, megfázás és hidegség a tünetek. Mindenfajta kezelés elsődleges célja tehát az, hogy ismét létrehozza a szervezetben a yin és a yang egyensúlyát, kiegyenlítse a meleget és a hideget, a szárazságot és nedvességet, a tevékenységet és nyugalmat.

,,A Sárga Császár Könyve az Orvoslásról" szerint „a meleg betegséget hideg gyógynövényekkel kell kezelni, a hideg betegséget meleg gyógynövényekkel… Yang betegség során a yint, yin betegség során a yangot kell kezelni.” Minden egyes étel inkább yin vagy inkább yang természetű, s ezért a kínai orvosi recepteknek igen gyakran vannak táplálkozásbeli előírásai is.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.