A szájrákos rágjon zöldet?

Egy kutatás szerint a dohányzó nők között előforduló szájüregi daganatok kialakulásának kockázatát csökkenti, ha zöld levelű zöldségeket fogyasztanak. A témáról dr. Benkő Krisztina fogszakorvos beszélt.

Kockázatcsökkentés táplálkozással

Már régóta esedékesnek tartotta a British Dental Health Foundation egy olyan átfogó kutatás elvégzését, amely az étkezés hatásait vizsgálja. Dr. Nigel Carter, a szervezet elnöke szerint ugyanis a szájüregi daganatok legalább felét összefüggésbe lehet hozni az egészségtelen táplálkozással. Alapvetően az egészség minden vonatkozásában fontos lenne a kiegyensúlyozott, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étkezés.

Egyre több bizonyíték támasztja alá azt is, hogy a halakban és a tojásban található omega-3 csökkentheti a szájüregi rák kockázatát, és ugyanilyen hatást tulajdonítanak a magas rosttartalmú barna rizsnek, teljes kiőrlésű tésztáknak, a dióféléknek és a magvaknak. Erős kockázatcsökkentő hatása van a zöld levelű növényeknek is, így például a káposztaféléknek, a brokkolinak, a spenótnak, a sóskának, a kelbimbónak, a csalánnak, de a spirulina-algának és a búzafű-lének is.

shutterstock_691968131

A dohányzás a legnagyobb rizikó

A szájrák kétszer gyakoribb a férfiak, mint a nők között, bár az elmúlt években a hölgyek körében is növekszik a diagnosztizált esetek száma. Olyannyira igaz ez, hogy korábban a férfiak még ötször gyakrabban néztek szembe a betegséggel. A csökkenő különbségnek az egyre inkább hasonlító, stresszes életmód és a mindkét nemre jellemző dohányzás állhat a hátterében.

Feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy a szájüregi daganatok kialakulását elsősorban a dohányzással hozhatjuk összefüggésbe. Azok, akiknél megszületik ez a komoly diagnózis, sokszor még mindig nincsenek tisztában a cigarettázás és a rák kapcsolatával. Éppen ezért minden fórumon bátorítani kell az embereket a leszokásra és ehhez kapcsolódóan egy egészséges életmód kialakítására, már csak a szájüregi rák kockázatának visszaszorítása miatt is. Mindazoknak, akiknek ez különösen nagy kihívást jelent, ma már dohányzásról leszoktató programok is segíthetnek. – mondja dr. Benkő Krisztina fogorvos.

shutterstock_677591442

Az ellenőrzés minden korosztályban szükséges

Sajnos a fiatalabb korosztálynál is egyre gyakrabban fedeznek fel a száj- és torok daganatot. A kutatók szerint ez az elterjedt dohányzás, az alkoholfogyasztás, és egyes egészségtelen diéták következménye, ugyanakkor a legújabb vizsgálatok szerint a szájüregi daganatok drámai növekedése a humán papilloma vírusnak (HPV) és az orális szexnek tudható be.

Éppen ezek miatt a kevéssé közismert kockázati tényezők miatt is elengedhetetlen a rendszeres fogorvosi vizit. Ilyenkor ugyanis a szakember nem csupán a szuvas fogak, de a szájüregi daganatok is kutat. A megelőzés és a korai felismerés jelentősége pedig felbecsülhetetlen.

Forrás: