A mozgás szívhez szól

Köteleződj el a szíved ellett és tudd meg milyen szívbarát mozgásformák léteznek. A Te érdeked!

A szívbetegséggel élők pontosan tudják, hogy innentől kezdve fokozottan oda kell figyelniük egészségi állapotukra, amibe bele tartozik, hogy felhagynak káros szenvedélyeikkel, megfelelően étkeznek, és emellett rendszeresen mozognak. Persze akkor veregethetjük igazán vállon magunkat, ha mindezt a komoly problémák bekövetkezte előtt megtettük. Ha pedig most szeretnénk elindulni a helyes irányba, vegyük sorra, mik közül válogathatunk.

Nem szégyen, sőt hasznos

A sport, ami fiatalít. A futás az egyik legegészségesebb mozgásforma. Nem véletlenül választja és űzi ezt többszázezer ember naponta. Ez a sport a teljes testet átmozgatja a karunktól a bokánkig, miközben megnöveli a tüdő kapacitását, fokozódik a keringés, emelkedik a pulzus és ezzel együtt nő a vérnyomás. Ebből adódóan nem szabad felelőtlenül belevetni magunkat és falni a kilométereket.

Fotó: 123rf.com

A legfőbb szabályok

Bemelegítés nélkül tilos nekivágni a távnak. Legyünk tisztában saját korlátainkkal és határainkkal. Fokozatosan szoktassuk hozzá a testet a futáshoz, hogy a szívünk bírja a tempót. A mozgás megkezdésével a szív egyre több vért fog átpumpálni egy perc alatt, fokozva a vérkeringést és rákényszerítve az ereket, hogy még többet és gyorsabban szállítsanak.

A magas intenzitású erőkifejtés következtében a szervezet elkezd zsírt égetni, hogy még több energiához jusson. Persze a csinos vonalak mellett más pozitív élettani változásokat is megtapasztalhatunk. Többek között megnövekszik az endorfin, vagyis a boldogság hormon termelődése. Tehát, ha futja az erőnkből, válasszuk ezt a mozgást.

Foto:pixabay.com

Vízbe vele!

Az úszás szintén a szívbarát mozgásformák egyike. Tehát, ha jobban érezzük magunkat vizes közegben, a kocogás helyett medencébe is ugorhatunk. Akár a szárazföldön szökellve, akár a vízben csapkodva sportolunk, hasonló élettani folyamatok indulnak be a szervezetben. A légző- és keringési rendszer erőteljes igénybevételének köszönhetően a szívünk és a tüdőnk is erősödni fog, akárcsak a testünk izmai.

Aki sportol, az biztosan egészséges, gondolhatjuk azok alapján, amit a mozgás jótékony hatásairól tudunk

Mutasd a szíved, és megmondom, hogy mit sportolsz!

Tekerj vagy ugrálj!

A szívbarát sportok sora nem lenne teljes a bicikli és az aerobic nélkül. A kétkerekes megoldás és a zenés edzés sem sokban tér el a futástól vagy az úszástól. Mindegyik a kardió mozgásformákhoz tartozik, aminek a legfőbb jellemzője, hogy elsősorban a pulzusszám növelésével az állóképességet fejleszti és ezzel együtt karban tartja a szívet és a tüdőt. Főleg zsírégető, bár az aerobic erősítő változata szintén népszerű sport.

Fotó: 123rf.com

Valójában azt kell szem előtt tartanunk, hogy élvezzük a mozgást,amit választottunk, mert akkor biztos, hogy a szívünknek is jól fog esni.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.