5+1 dolog, amit minden kisgyerekes futónak tudnia kell

Kisgyerekes szülőként gyakran nehéz alkalmat találni arra, hogy az állandó gondoskodás mellett saját magunkkal is törődjünk. Pedig a rendszeres testmozgás révén az életünk minden területén kiegyensúlyozottabbak és fittebbek lehetünk, ami az egész családnak a javára válik.

„Boldog anya, boldog baba” – vallja egybehangzóan Mészáros Bogi, az Énjobban blog szerzője és Bolla Viki, a 11Ground blogazin alapítója, akiket arról kérdeztünk, hogyan marad idejük a rendszeres futásra gyereknevelés mellett.

 

 babakocsi fitness

Egy kisgyerek mellett nem könnyű az anyukáknak megtalálni a megfelelő alkalmat arra, hogy sportoljanak, illetve hogy testi és lelki egészségükkel törődjenek. A baba az első hónapokban 24 órás törődést igényel, sok édesanya pedig úgy érzi, hogy csak akkor lehet igazán jó anya, ha mindig ő van a kicsivel. Ahogy Bolla Viki, a 11Ground blog alapítója rámutatott:.

„Nagyjából állandóan lelkiismeret-furdalásom volt, még akkor is, amikor épp szakdolgozatot írtam, vagy államvizsgára mentem. Ez szerintem minden anyukában egy teljesen természetes reakció. Ugyanakkor azt vallom, hogy a boldog anyukának boldog gyermeke van, úgyhogy nagyon fontos az, hogy magunkra is figyeljünk, és magunkra is szakítsunk időt.”

Bolla Viki és Mészáros Bogi, az Én jobban blog szerzője hat, illetve négy hónappal szülés után kezdett el futni; körülbelül ennyi idő kell a szülés közben szétnyílt hasizom regenerálódására. A rendszeres sportolást az is megkönnyítette számukra, hogy párjuk, illetve családjuk ki tudja őket segíteni a gyerek gondozásában. Habár a futó babakocsi jó alternatíva lehet azoknak az anyukáknak, akiknek nincs állandó segítségük, az egyedül töltött idő a mentális feltöltődésben is fontos szerepet játszhat. Mészáros Bogi úgy fogalmazott:

„Én kicsit „önző” vagyok ezen a téren, és úgy gondolom, hogy ez az egy-egy óra szóljon rólam, hadd lehessek egyedül a gondolataimmal. Nincsen lelkiismeret-furdalásom amiatt, mert elmegyek futni, hisz olyankor annyira fel tudok töltődni, hogy utána sokkal jobban rá tudok hangolódni az anyaságra, és ez szerintem nemcsak nekem, hanem a babának  is jó.”

babakocsi fitness 2

A két blogger jelenleg az április 22-i balatonfüredi Generali Runner’s World Run-ra készül, ahol Bogi 10,5, Viki pedig élete első futóversenyén 6,2 kilométeres távot készül lefutni.

Felkészülésük kapcsán a következő tippekkel próbálnak segíteni azoknak az anyukáknak, akik szeretnének belevágni a rendszeres testmozgásba, de bizonytalanok abban, hogy hogyan kezdjenek hozzá.

  1. „Legyen egy egészséges önzés benned, mert attól, hogy anyuka lettél, nem szűntél meg nőnek lenni, és ugyanolyan jogod van a testi és lelki feltöltődésre a sport által, mint az olyan nőknek, akiknek még nincsen gyerekük.” (Bogi)
  2. „Merj segítséget kérni, mert nem attól vagy jobb anyuka, hogy 24 órában te vagy a babával! Nem ebben mérik az anyaságot, hanem minőségi együtt töltött időben.” (Bogi)
  3. Kell egy nagyon jó playlist, tehát az összes kedvenc számod, olyan power zenékkel, amik a holtponton új löketet adnak” (Viki)
  4. „Találj valakit, akivel szívesen futsz, és mint egy power zene, úgy ő is húz magával” (Viki)
  5. „Légy mindig spontán, mert akkor tudod beilleszteni a futást a napjaidba, hogyha dinamikusan alkalmazkodsz a babához, illetve az egyéb teendőidhez!” (Bogi)

+ 1. „Találj valakit, aki noszogat otthonról, és segít abban, hogy el tudj menni futni!” (Viki)

Bár a külső megmérettetés nem mindenki számára nélkülözhetetlen ösztönző, Mészáros Bogi mindig kitűz magának egy versenyt, illetve azt, hogy az adott távot milyen idő alatt szeretné teljesíteni, mert neki ez adja a motivációt. Habár a versenyeken sokszor nevezési díjat kell fizetni, a Generali a Biztonságért Alapítvány által nyújtott pályázati lehetőség révén sportegyesületek, intézmények nevezési díját az alapítvány vállalja. Mészáros Bogival és Bolla Vikivel legközelebb az április 22-i Generali Runner’s World Run-on találkozhatsz, az eseményről ezen az oldalon található bővebb információ.

Forrás: https://napidoktor.hu/index