Az emberi harapás veszélyes!

Az emberi harapás ugyanolyan fertőtlenítést, és sebkezelést igényel, mint bármilyen más harapás. Érdekes adat, hogy az ilyen sérülések áldozatai többnyire 30 év feletti férfiak.

Mi az a kulcslyuk sebészet?

Szeretnénk rövid idő alatt, esztétikai szempontból jó eredménnyel gyógyuló, lehetőleg kis fájdalommal, és ritkán szövődményekkel járó orvosi beavatkozások, operációk által gyógyulni?

Sebben mászó féreg!

Mintegy száz férfi nem gyógyuló sebeit kezelték féregterápiával vagy sebészi úton francia kutatók; egy hét elteltével az előbbieknél találtak kevesebb elhalt szövetet - számolt be róla a LiveScience című ismeretterjesztő portál

Elsősegélynyújtási ismeretek

Kisebb-nagyobb balesetek minden háztartásban előfordulnak, az azonban nem mindig olyan egyértelmű, hogy mit kell tennünk a kritikus pillanatban, vagy hogyan kell ellátnunk szakszerűen egy-egy sérülést. Az alábbiakban összegezzük az elsősegélynyújtási ismereteket!

Veseátültetés utáni láthatatlan hegek…

Veseátültetéshez az átadott szervet korábban nagyméretű műtéti metszés útján távolították el a donorból, ám spanyol urológusok olyan operációs eljárásokat dolgoztak ki, hogy a beavatkozás után a donor testén csak apró, alig látható heg vagy akár még az sem marad.

Szuperdelfinek

A delfinek különleges képessége, melynek köszönhetően ellenállnak a fertőzéseknek és rendkívül gyorsan felépülnek sérüléseikből, új távlatokat nyithat az emberi sebesülések kezelése terén is.

Intelligens kötszer

Ausztrál kutatók olyan „intelligens” kötszert fejlesztettek ki, amely színének változtatásával jelzi, hogy a seb állapota romlik vagy javul.

Sebgipszelés

A töréseknél alkalmazott gipszeléshez hasonló eljárást javasolnak amerikai orvosok a bőrsérülések gyógyításánál is.

Az apró nyári sérülések kezelése

Végre megjött a nyár, a szabadtéri programok ideje. Ezek a tevékenységek gyakran járnak apró balesetekkel, de vajon hogyan lássuk el ezeket az apró sérüléseket?