Agynövesztő nyelvtanulás

Intenzív nyelvtanulás hatására növekszenek az agy egyes területei - állapították meg svéd kutatók tanulmányukban.

Szívvel a stroke ellen

Magyarországon évente több mint 40 000 szélütés fordul elő. Körülbelül 10 000 ember a szélütést követő első évben meghal, 20 000 tartós ápolásra szorul és mindössze 4 000 ember nyeri vissza a munkaképességét.

Strokeot kapok a versenytől?

Agyi katasztrófa és A-típusú személyiség? Spanyol ideggyógyászok fontos vizsgálattal igazolták az A-típusú személyiség és a szélütés kockázatának összefüggését

Koncert az alzheimeres betegekért

Koncerttel hívják fel a figyelmet a gyógyíthatatlan Alzheimer-kórra pénteken, a betegség világnapján a budapesti Vörösmarty téren

Alzheimer – A felejtős betegség

Bárkivel előfordulhat, hogy néha elfelejt valamit megcsinálni vagy elfelejti a munkatársa nevét, esetleg nem tudja, hova is tette a lakáskulcsát vagy a mobiltelefonját. Az Alzheimer gyógyíthatatlan betegség, de a folyamat lassítható.

Szapora szívverés = agyi leépülés?

A kutatók eredetileg azt gondolták, hogy szélütés után a szapora szívműködés infarktusra vagy az agyi esemény ismétlődésére utal, de ezt vizsgálatok nem igazolták.

Mesterséges agy készülhet?

Svájci kutatók az agykéreg mikroáramköreinek virtuális felépítésével sikeresen azonosították azokat a kulcsfontosságú elveket, melyek meghatározzák az idegsejtek közti kapcsolódásokat.