Súlyos állapot kínozza a COVID után a Queen legendáját

A Queen gitárosa, Brian May bevallotta, hogy egy igen furcsa állapottól szenved, amióta átesett a COVID fertőzésen.

A 74 éves legenda még 2021 decemberében kapta el a vírust egy születésnapi bulin, ahol a barátaival ünnepelt. A zenész szerencsére azóta kigyógyult a betegségből, de most egy beszélgetés során elmondta, hogy furcsán érzi magát a fertőzése óta – számol be a Blikk.

A háromgyerekes apuka a How Do You Cope podcastban nyilatkozva a következőket mondta:

“Furcsa, tartós állapotom van, azt hiszem a Covid miatt, ami egyfajta kimerültség… de ezt úgy kell elképzelni, hogy a semmiből hirtelen teljesen azt érzem, hogy aludnom kell, hogy nem bírok már ébren lenni tovább” – mondta a zenész.

Általában jól vagyok, nem vagyok állandóan fáradt, de a nap egy bizonyos pontján eljutok oda, hogy az kezd a fejemben járni, hogy most aludnod kell. Téged ez nem érdekel, menj aludni – kit érdekel. Ez egy szinte ellenállhatatlan hívás, ami után egyszerűen kialszok, mint egy lámpa. Nagyon furcsa ez az egész” – vallotta be a legenda.

Brian May az interjúban elmondta azt is, hogy kicsit aggódik, hogy mit jelenthet ez a poszt-Covid állapot az élő fellépéseire nézve:

“Csak remélem, hogy ez nem egy koncert kellős közepén történik majd meg, mert az nagyon kínos lenne. Csak csináljatok valamit fél órát, amíg alszom srácok, mondanám – aztán lejátsszák a We Are The Champions-t. Na ezt nagyon nem szeretném” – mondta a zenész.

Olvasd el ezt is!

Címlap

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.