Sportoló lesz Som-Balogh Edina kisfia?

Pénteken hivatalosan is elrajtolt Zalakaroson a Strandolimpia, ahol SpongyaBob és Dóra, a felfedező mellett akadálypálya, medúzavadászat és léclabdázás is várta a gyerekeket. A kihívásokkal teli mobil játszóparkot országszerte hat helyszínen állítják fel júliusban, és a második, budapesti állomáson Som-Balogh Edina kisfia is harcba szállt a nyereményekért.

A zalakarosi Gránit Gyógyfürdőben megkezdődött a Nickelodeon Strandolimpia, amely júliusban hat helyszínen várja a 4-14 év közötti gyerekeket. A játéksorozat második állomására, a budapesti Dagály Fürdőbe Som-Balogh Edina férjével Krisztiánnal és három éves kisfiúkkal Noellel látogatott el. A család a belépőjegy mellé egy „útlevelet” is kapott, amelybe az egyes feladatok teljesítéséért járó pecséteket gyűjthették, és három megszerzése után nyeremény várt rájuk. A kis Noel részt vett egy cseles medúzavadászaton is, a léclabdázásnál pedig szintén az ügyességére volt szüksége.

„Kisebb korában Noel nagyon félt a víztől, sokszor kapaszkodott a nyakamba és nem akart elengedni. Most sem tud még ugyan úszni, de már nem fél, megszerette a pancsolást. Szeptemberben óvodába megy, és ekkor majd szeretnénk beíratni egy tanfolyamra. Még az sem kizárt, hogy később ő is kajakozni fog, ahogy a családunkban többen, de előtte mindenképpen meg kell tanulnia magabiztosan úszni ” – árulta el Edina, aki hozzátette, hogy Noel nagyon érdeklődő kisfiú, ezért igyekeznek minél több programot szervezni neki.

nickelodeon_sombaloghedina_3

Szerencsénk van Noellel, mert kíváncsi természetű és szinte bárhová el tudjuk vinni, jól érzi magát. A Strandolimpián eleinte egy picit tartottam attól, hogy talán az összes feladatot nem tudja majd megcsinálni, de végül minden nagyon jól ment neki. Szerintem a strandolás sokkal nagyobb élményt jelent számára így, hogy közben különböző érdekes próbát kell kiállnia. Aktívabban és hasznosabban telik az idő, ráadásul sikerélményekkel is gazdagodhat” – mesélte Edina, akinek kisfiát felfújható akadálypálya és különleges feladatok várták a strandon.

„Egyáltalán nem veszélyes egyik játék sem a Strandolimpián, így nem kellett folyamatosan Noel kezét fognom. A pálya széléről szurkolhattunk neki, megnyugtató volt, hogy láttuk, semmi baja nem eshet” – tette hozzá a színésznő, aki azért férjével együtt segített kisfiának néhány feladatban.

Forrás: https://napidoktor.hu/index