Rímes Pató Pál urak

Ó igen, mi vagyunk az állat kannibálok, hogy mit takar e furcsa név, azt mindjárt megtudjátok..

1989-ben bevezették a munkanélküli segélyt, átvágtuk a vasfüggönyt majd lőn világosság, no meg rendszert is váltottunk. Jött a kilencvenes évek és vele együtt a kannibálok. Az Animal Cannibals bár 1989-ben alakult, de uralta a 90-es évek rapszínpadait, olyan slágerekkel, mint a Takarítónőőő, a Yo-Yo-Yozsefváros vagy a Kérek egy puszikát!

Qka MC és Ricsipí a kezdeti lendületből, jókedvből cseppet sem vesztettek. Csupán a koncertek utáni hajtás vesz el az energiájukból.

?Fekszem a hátamon, megy a légkondi. Tegnap buli volt, úgyhogy ilyenkor általában ez szokott lenni, hogy az ember picikét pihenget. Közben bámulok egy jó kis filmet. Nem hiszem, hogy a mi zenénk, vagy a mi munkásságunk, vagy akár a mi személyünk, arról lenne híres, hogy mindenféle okos gondolatokat mondunk. Nem is ez a feladatunk szerintem a világban, hanem az, hogy szórakoztassunk. Abban meg viszonylag jók vagyunk, úgy érzem a fellépések alapján. 3514Röhögésből a színpadon is sportot szoktunk űzni a Qkával. Lehet ez bármi, például egy szájba vagy egy orrba repülő bogár – ha a tegnap estére gondolok.? ? mondja Ricsipí.

A srácok bár bohókásnak tűnhetnek, de rendkívül komolyan veszik a munkát és mindig, illetve mindenkinek odamondanak valami ízeset.

?Bár a Qka név engem illet, elég hülyén nézne ki, ha csendben maradnék. Nekünk az a dolgunk, mint egy jó vőfélynek a lagziban, hogy levezényeljük a rendezvényt. Nagyon jó lelki szemétláda is tudok lenni, a szó jó értelmében.? ? mondja Qka, az együttes másik tagja.

Dalszövegeiket a fiatal generáció kívülről fújja, de a fiúk nagyon lazán veszik a rajongókat. Az urak ugyanis már választottak maguknak párt: barátnőt és a zenét.

Hitvallásuk szerint, ha igazán akarod, akkor mindent lehet. Hogyha pedig nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezték, amúgy Pató Pál urasan, ajj ráérünk arra még hangulatban üzenik..

“Ha nem jön össze semmi. Nyakig a bajba

Megvonom a vállam és rákezdek egy dalra!”

Forrás: