Prosztatarák támadta meg Ryan O’Neilt!

Prosztatarákot diagnosztizáltak Ryan O’Neil színésznél, de az orvosok szerint annyira korai stádiumban sikerült felfedezni, hogy gyógyulása csaknem teljesen biztosra vehető.

Teljes gyógyulást ígértek az orvosok a 71 éves Ryan O’Nealnek, akinél prosztatarákot fedeztek fel, ám annyira korai – kettes – stádiumban sikerült a kórt felismerni, hogy esélyei kiválónak mondhatók. A Love Story egykori főhőse saját maga adott ki közleményt a hírről, vélhetően azért, hogy megelőzze a pletykákat.

ryanoneil_480

Az amerikai filmszínész ma is aktívan játszik, legutóbb a Dr. Csont című krimisorozatban alakította a főszereplő bűnöző apját, híres alakításai között pedig megemlíthető a Papírhold című film, amelyben lányával, Tatum O’Neal közösen szerepelt.

Legutóbbi hónapjait könyvírással töltötte, május 1-jén kerül a boltokba az az önéletrajzi jellegű könyve, melyben legfőképp a Farrah Fawcett színésznőhöz fűződő sokéves gyengéd kapcsolatáról is vall. A kötet a Both of Us: My Life with Farrah címet viseli. A színésznő 2009-ben, 62 éves korában rákos megbetegedés következtében hunyt el.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.