Polyák Lilla szeret egyensúlyban lenni

Polyák Lilla nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hiszen minden megvan benne, amit a színésznői hivatás megkíván. Gyönyörű, tehetséges, maximalista és alázatos is. A magánéletében is próbál a férjével és a gyerekeivel való harmóniára törekedni, ennek a rengeteg munka sem szabhat gátat. „persze utána csörög a telefon, el kell rohanni próbára, előadásra, valamelyik gyereknek valamilyen edzésére, és akkor ez az egyensúly, ez nagyon gyorsan fel tud borulni.”

polyak_homonnai

Egyre többször kell nemet mondania felkérésekre, mert eljött az az idő, amikor már mérlegel, hogy mi az, ami belefér az életükbe és mi az, ami nem. Kapcsolatukat is folyamatosan ápolják férjével, Homonnay Zsolttal, és bármennyire szeretnek a gyerekekkel lenni, szükségét érzik, hogy kettesben elszökjenek egy kis időre, amikor csak egymásra figyelnek.

Lilla szeptembertől nem csak új bemutatóra készül, hanem egy nagykoncerttel is, amit Rakonczai Viktor és Rácz Gergő közreműködésével mutatnak be a Madách Színházban október 10-én.

A teljes beszélgetés itt megtekinthető >>

Forrás: