Őszintén beszélt kapcsolatáról Liptai Claudia

Liptai Claudia nem is lehetne ennél boldogabb, hiszen párjával első közös gyermeküket várják. Bár a műsorvezető eddig ritkán beszélt magánéletéről, most betekintést engedett.

Liptai Claudia életébe tavaly költözött be a boldogság, amikor egy cukrásztanfolyam során megismerkedett Pataki Ádám cukrászmesterrel. Bár kezdetben egyáltalán nem akart beszélni a kapcsolatáról, sokáig nem tudta titkolni, hiszen látszott rajta, hogy az élete egyenesbe jött, és szerelmesebb mint valaha.

A pár végül felvállalta szerelmét – sőt, hamarosan az is kiderült, hogy még ennél is nagyobb boldogság költözik az életükbe, hiszen elárulták: babát várnak. Bár életükbe ritkán engednek betekintést, Claudia nem is tudná titkolni állapotát, hiszen gyönyörűen gömbölyödik a pocakja, melyben egy kisfiú növekszik.

“Nagyon közelít már a pillanat, hogy megismerkedjek a kisbabámmal. Ilyenkor már minden anyában ott a fészekrakó ösztön. És a legjobbat akarja gyermekének” – írta Claudia a közösségi oldalán.

A gyönyörű műsorvezető ráadásul végtelenül boldog párja mellett, így nem csoda, hogy sugárzik az örömtől.

“Hiszem, hogy a történetem sok egyedülálló nőnek reményt ad, mert azt mutatja, hogy soha nincs vége semminek, mindig van újabb remény. Annyi negyven feletti nőtársam marad egyedül. De nekik sem kell lehúzni a rolót. Hiszem, hogy az élet hosszú távon valahogy mégiscsak döntetlenre játszik. Olyan sokszor csalódtam, olyan sokszor nem sikerült, és most mégis összejött. Már nincsenek bennem félelmek a jövőmet illetően. Ádám mellett, hosszú idő után először, tökéletesen biztonságban érzem magam. Nem szürkülnek el a hétköznapok, folyamatosan biztosít a szerelméről” – mesélte Claudia a Best magazinnak.

A pár ráadásul nem csak otthon, de a munkában – illetve a konyhában is remekül mozog együtt, hiszen hamarosan megjelenik első közös művük, egy cukrász könyv.

Forrás: https://napidoktor.hu/index