Nagy a baj – Damu Roland életéért küzdenek

Damu Roland két héttel ezelőtt jött ki a kórházból, de, nem sokkal később visszakerült, jelenleg intenzív osztályon fekszik, mélyaltatásban tartják, állapota kritikus.

Damu Roland egészségügyi problémái még nyár végén kezdődtek. A színész maga számolt be arról, hogy betegségei miatt nem képes munkavégzésre, ezért az ismerősöktől, barátoktól próbált anyagi segítséget kérni, hogy gyógyszereit ki tudja váltani. Rendeződni látszott pénzügyi helyzete, azonban az egészségügyi problémái nem szűntek meg. November végén ismerősei aggodalmuknak adtak hangot, mert napokig nem tudtak róla semmit – számol be a Bors.

December elsején végül jelentkezett közösségi oldalán, és mindenkit megnyugtatott, nem tűnt el.

Nem váltam köddé, nemrég jöttem ki a kórházból. Teljes ágynyugalmat írtak elő. Köszönöm az orvosoknak, az ápolóknak, nővéreknek a profi és lelkiismeretes munkájukat” – írta.

Mindennek már közel két hete, most pedig újabb rossz hír érkezett. Egy ismerőse Damu közösségi oldalán tájékoztatott mindenkit arról, hogy a színész kritikus állapotban, mélyaltatásban fekszik kórházban. Mindenkit arra kért, hogy mondjanak egy imát Rolandért. A Bors információi szerint egyik kórházból a másikba szállították, és jelenleg is az életéért küzdenek. Mindenki első gondolata, hogy esetleg a koronavírus támadta meg, de egyelőre nem lehet tudni, kórházi kezelésének mi az oka.

Néhány órája Damu egyik ismerőse kommentelt, és elárulta: mi az igazság a színész állapotával kapcsolatban.

“Kedves barátok, ismerősök, rajongók, követők! Sajnos a múlt héten kórházba került Roli. 2 oltás ellenére elkapta a koronavírust. ? A harmadik oltást most készült felvenni, de azt már az állapota miatt nem tudták beadni. Az állapota folyamatosan romlott, mélyaltatásos lélegeztetés után jelenleg műtüdőre kötötték. Az orvosok mindent megtesznek érte. Kérjük, hogy akik ismerik és szeretik Rolit mondjanak egy imát érte vagy küldjenek sok pozitív energiát. “

Olvasd el ezt is!

Sokkoló – Műtüdő mentheti meg a válságos állapotban lévő Csollány Szilveszter életét

Forrás: https://napidoktor.hu/index