Mi az a hipnoszülés? – Katalin hercegnő ezt választja

Egész Anglia a pillanatot várja, amikor bejelentik: megszületett a brit trónörökös. Katalin hercegnő bármelyik pillanatban életet adhat első gyermekének, aki a harmadik lesz a trónöröklési sorban apját, Vilmost követve. A bulvárlapok már azt is kiderítették, hogy Katalin a hipnoszülés módszerét választotta, hogy a kis trónörökös fájdalom nélkül jöjjön a világra.

A hipnoszülés hívei azt állítják, hogy a vajúdás és a szülés fájdalommentesen élhető meg alkalmazásával. Talán épp ez az oka, hogy Katalin hercegnő is az önhipnózison alapuló módszert választja majd a királyi csemete világra jöttekor.

A módszer egy New Hampshire-i asszony, Marie Mongan fejében fogalmazódott meg. Ő mindhárom gyermekét úgy hozta világra, hogy a szülést megelőzően egy morfiumot és szkopolamint tartalmazó keveréket kapott, aminek következtében szinte tudattalan állapotba került: nem veszítette el az eszméletét, de fájdalmat sem érzett. Ennek az élménynek a hatására fogalmazódott meg benne egy olyan technika ötlete, amelynek köszönhetően a kismamák a vajúdáskor a már említett állapotba jutnak – külső segítség nélkül.

szules3-002

Hipnoszülés: a Mongan-módszer című könyv 1992-ben jelent meg és szinte azonnal sláger lett Amerikában és Nyugat-Európában. Édesanyák százezrei próbálták ki a különleges módszert, melynek segítségével fájdalom és félelem nélkül hozhatják világra gyermeküket. A szülést megelőzően egy öt alkalmas, 2,5 órás kurzuson kell részt venni, ahol az anyukák megtanulhatják, hogyan lehet feszültség nélkül vajúdni, aminek következtében a fájdalom magától megszűnik.

Bár sokan azt gondolják, a hipnoszülés technikáját egy unatkozó anyuka találta ki, az önhipnózis mögött komoly kutatások állnak, melyeket nem csak a szüléskor, de a sportban és az orvostudományban is alkalmaznak.  A módszer elsajátításának folyamata közben nem csak az anyuka tanulja meg, hogyan szüljön nyugodtan, magabiztosabban, de a pár együtt készülhet fel a gyermek világra jöttére.

A hipnoszülés hívei szerint ha Katalin hercegnő valóban az önhipnózison alapuló technikát választja a trónörökös érkezésekor, akkor nem csak magának, hanem a babának is jót tesz, hiszen ha félelem és fájdalom nélkül várja a csöppséget, akkor az az első pillanattól csak a szeretet érzi majd.

Forrás: