Mészáros Árpád Zsolt gyermekeit nem viseli meg a válás

Mészáros Árpád Zsolt 13 év után ismét egyedülálló. A színész élete fenekestül felfordult a válással, azonban valami nem változott meg: oda van két kisebb gyermekéért, akikkel igyekszik a lehető legtöbb időt együtt tölteni. Többször jár oviba és bölcsibe a kicsikért, és a két lurkó az éttermébe is gyakran elkíséri a papát.

Az Operett Színház népszerű színésze 13 év házasság után vált el kedvesétől, Erikától. Szerencsére a házasságukból született két csöppséget, Mersét és Rózsit nem viselte meg apukájuk elköltözése, sőt, úgy fogják fel az új helyzetet, akár egy nyaralást: hol az egyik, hol pedig a másik szülőnél alszanak. Zsolt egyre több időt tölt első nagyfiával, Bendegúzzal is, aki kamasz fiú létére jól teljesít az iskolában – jobban, mint apukája egykor.

Forrás: