Lilu téli kézápolási tippjei

Lilu évek óta szerepel a tévé képernyőjén, mégis alig lehet felfedezni rajta az idő múlását. Az arc szépsége azonban még nem minden – számtalan sztárt „buktatott” már le kezének bőre, amely elárulta valódi életkorát. A műsorvezető kimondottan szerencsés típus: arca és keze alapján is évekkel fiatalabbnak gondolhatnánk.

Az archoz hasonlóan a kéz bőre alapján is megtippelhetjük egy ember életkorát, a magyar nők több mint kétharmada mégis elsősorban arcbőre szépségére fókuszál – derült ki egy őssejtes kozmetikai termékcsalád szépségápolási felmérésből. A kezeink azonban ugyanúgy állandóan szem előtt vannak, mint az arcunk, ezért legalább annyira fontos, hogy ezeket is ápoljuk és fiatalon tartsuk – vallja Lilu, aki bár mindent megtesz azért, hogy formában tartsa magát, a korát semmiképpen sem szeretné letagadni. Sokszor fordulnak hozzá szépségápolási tippekért, ilyenkor mindenkinek azt tanácsolja, hogy ne a fiatalítás, hanem a természetesség legyen a legfontosabb cél.

A műsorvezetőt az édesanyja tanította meg ez elalvás előtti szépségápolásra. „A kezem bőrét általában este ápolom, hogy a zsíros krémek az éjszaka folyamán alaposan beszívódhassanak. A legtöbb praktikámat ezen a téren is anyukámtól lestem el, élénken él bennem az emlék, ahogy lefekvés előtt mindig bekente a kezét. A mai napig szívesen idézem fel ezt a számomra kedves mozdulatot” – mesélte Lilu, akinek a nagymamája mutatta meg azt a kézápolási módszert, amit a mai napig használ.Megtanított rá, hogy mindig a kézfejemre tegyem a krémet a tenyerem helyett, hiszen kimondottan ezt a részt szeretném hidratálni és szépíteni. Azt is ő tanácsolta, hogy ne csak a tenyeremet kenjem be, hanem az alkarom középső részéig krémezzek.”

lilu_kristonrenata_kezapolas

Lilu a hideg évszakokban különleges házi praktikákat alkalmaz, hogy megóvja szép és fiatalos bőrét. „Nem titok, hogy az új szerelmeim a krémek terén azok, amelyek növényi őssejteket tartalmaznak. Nagyon hiszek bennük, a saját bőrömön tapasztaltam mennyire működnek. Ezeket nem csak az arcomon használom – hideg időben mindig hordok belőlük a táskámban, naponta többször is bekenem velük a kezemet, hogy puha és hidratált maradjon” – árulta el a műsorvezető, aki egy különleges kesztyűt is használ a kézápoláshoz. – „Amikor vége egy nehéz napnak, és már otthon sem kell főzni vagy rendet tenni, beülök a TV elé és felveszem a speciális kesztyűmet. Így a kezem sokkal jobban és gyorsabban beszívja az ápoló krémet, és a lakberendezési tárgyaimat is megvédem attól, hogy zsírosak legyenek.

A világos bőrű műsorvezető télen is óvja a bőrét a káros UV sugárzástól. „Az erős napfénytől időnként pigmentfoltok jelennek meg az egyébként hófehér bőrömön, ezért télen is magas fényvédő faktorú krémeket használok. Mindig is kíváncsi voltam azonban, hogyan lehetne halványítani a már kialakult foltokat – ehhez a bőrgyógyászomtól, dr. Kriston Renátától kértem tanácsot, aki speciálisan erre a problémára való kozmetikumokat és célzott bőrgyógyászati kezeléseket javasolt.

lilu_kristonrenata_dermatoszkop

A konzultációs során a szakorvos a téli kézápoláshoz is adott praktikus tippeket, amelyek segítségével kezünk szépségét és fiatalságát is megőrizhetjük. Télen a kézfej vékony bőre könnyen kiszáradhat és érzékennyé válhat – ezért sose menjünk ki a szabadba vizes kézzel, ápoljuk bőrünket zsályából készült illóolajos fürdővel, a kirepedezés megelőzésére pedig reggel és este kenjük be a bőrünket hidratáló hatású őssejtes kézkrémekkel. Egy téli kirándulás vagy síelés közben is lebarnulhat, leéghet és pigmentfoltossá válhat a bőrünk – ennek kezelésére használjunk őssejtes depigmentációs kozmetikumokat, súlyosabb esetben pedig kérjünk lézeres pigmentfolt eltávolító kezelést a bőrgyógyásztól” – javasolta a szakorvos.

Forrás: https://napidoktor.hu/