Liam Neeson Listája

Mostantól hivatalosan Jószolgálati Nagykövetként vesz részt Liam Neeson az UNICEF munkájában, a szegény gyerekek megmentéséért.

Liam Neesont, a világszerte elismert színészt és humanitáriust 2011. március 29-én az UNICEF jószolgálati nagykövetévé nevezték ki. A bejelentésre Londonban került sor.

Neeson 1997 óta aktívan támogatja az UNICEF munkáját, többek között az UNICEF írországi nemzeti nagyköveteként. „Rendkívül megtisztelő, hogy az UNICEF felkért, hogy jószolgálati nagykövete legyek, elkötelezett vagyok az iránt, hogy segítsek a gyerekeknek leküzdeni a szegénységet, az erőszakot, betegséget és a diszkriminációt szerte a világban” – mondta a színész.

Arról, hogy miért fontos számára az UNICEF támogatása, Neeson így nyilatkozott: „Az egyik ok, amiért büszke vagyok, hogy kapcsolatban állhatok az UNICEF-fel, az, hogy az UNICEF azon dolgozik, hogy csökkentse azoknak a gyerekeknek a számát, akik nap mint nap valamilyen megelőzhető ok következtében halnak meg."

3f624bl1

"Számomra megdöbbentő, hogy még ma is 22 000 gyerek hal meg naponta, mert olyan alapvető dolgokhoz nem jut hozzá, mint a tiszta ivóvíz, ha szomjas, egy biztonságos hely, ahol élhet, vagy a szükséges gyógyszer, ha beteg. Eltökélt vagyok, hogy bármit megtegyek, ami tudok, hogy segítsek az UNICEF-nek.”

1997 és 2007 között Neeson volt az arca az UNICEF ír bizottsága és az Aer Lingus Change for Good elnevezésű adománygyűjtő programjának. 2005-ben Mozambikba utazott, hogy személyesen tájékozódjon az UNICEF AIDS-ellenes programjairól, melyekkel igyekeznek megakadályozni, hogy a HIV-fertőzött anyák megfertőzzék születendő gyermeküket.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.