Kulcsár Edina szépségének receptje

Kulcsár Edina esetében a szépség alapkövetelmény, hiszen a Miss World világversenyen második helyezést ért el, illetve megszerezte a Miss Europe, azaz Európa legszebb lánya címet is. Heti öt alkalommal jár edzőterembe, és az étkezésére is nagyon figyel.

Tavaly nyáron a Miss World Hungary 2014 első helyezettjeként nemcsak a koronát tették Kulcsár Edina fejére, hanem egy komoly felelősséget is a vállára helyeztek. Annak súlyát, hogy egy szépségkirálynőnek mindig, minden körülmények között makulátlanul kell kinéznie. Amióta pedig decemberben a világ második legszebb lányává választották, még több árgus szem figyeli minden mozdulatát. Nehéz elhinni, de volt olyan időszak, amikor a szépség súlyproblémákkal küzdött, és bizony 70 kg-nál is többet mutatott alatta a mérleg, amikor egy rövid külföldi munka után hazajött. Régebben egyáltalán nem étkezett tudatosan, ha diétázott, akkor mindig nagyon drasztikusan állt neki, ami pedig hozta magával az ilyenkor szokásos jojó effektust. Közel egy éve azonban rendkívül egészségtudatos életmódot folytat: keményen edz és a dédije által elkészített, a vércsoportdiétának megfelelő egészséges ételeket eszi. Heti öt alkalommal jár edzőterembe, ahol súlyzós edzéseket, kardió és hasizom gyakorlatokat végez. Mindannyian tudjuk, hogy a rendszeres mozgás és a helyes étrend az alappillérek a felesleges kilók elleni harcban, ezek hatékonyságát azonban a szépségkirálynő tovább fokozza a BioTechUSA 1000 mg kiszerelésű L-Carnitine tablettájának segítségével.

kucsar edina2

„A tablettát rendszeresen fogyasztom, az edzőtermi edzések előtt minden alkalommal. Nekem kifejezetten fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben, legyen önbizalmam, így tudok hosszú távon kiegyensúlyozott és vidám lenni” – árulta el Edina.

A világversenyen elért elképesztő eredmény után Edina nem tervez további versenyeket. Jelenleg igyekszik eleget tenni a rengeteg felkérésnek, címlapra, óriásplakátokra, divatanyagokba fotózzák rendszeresen. A fotózásokra Edina szigorú diétával és edzésprogrammal készül.

Kulcsár Edinára maximálisan igaz a mondás: ép testben ép lélek. Az egészséges életmódnak és a gondosan megválasztott táplálék-kiegészítőknek köszönhetően a képekről egy magabiztos és kiegyensúlyozott fiatal lány néz ránk, akinek nemcsak szuper az alakja, de gyönyörű mosolya bárkit jókedvre derít.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.