Kóstold meg Marton Adri ázsiai rákos wonton salátáját!

Most megtudhatod azt is, hogy hol szerzi be a friss alapanyagokat a konyhatündér

Véget ért a nyár és valljuk be őszintén, hogy a munkás hétköznapok helyett máris újra messzi tájakra, napernyős koktélozásra és ínyenc falatokra vágyunk. Nincs ezzel másképp Marton Adri sem, akit az újabbnál újabb receptjei összeállításánál első sorban az utazásai, valamint a gyermekkori emlékei inspirálnak.

A modellből lett konyhatündér és gasztroguru sokszor kísérletezik saját receptúrákkal és tökéletesíti frissítő fogásait, hogy a családja számára mindig különleges menüt tegyen az asztalra. Legutóbb egy ázsiai rákos wonton salátával rukkolt elő. Adri képzeletben gyakorta repül vissza az időben a nagymamája konyhájába, ahol már 5-6 éves korában ámulattal töltötték el a kulináris világ csodái. Első saját specialitásának, a húsleves elkészítésének az alapjait is a nagyi „birodalmában” leste el, csakúgy, mint megannyi isteni sütemény alkotási folyamatát.

„A pozitív emlékek teremtik meg a gasztronómia alapját. A receptekkel együtt a kedves emlékek is megmaradtak, és a mai napig inspirálódok belőlük” – kezdte Adri, akinek a balettművész szülei közgazdász pályát álmodtak meg, a férje, az ismert hegedűművész, Edvin Marton pedig modellként ismerte meg, mégis a gasztronómia lett a hivatása.

Pályája kezdetén nem volt könnyű dolga a séfekkel szemben felállított elvárások miatt, de alázatának és kitartásának köszönhetően megtalálta a saját útját. Számára a főzés nem csupán a konyhai folyamatokról szól, sokkal inkább a személyes szabadság üzenetét szeretné közvetíteni.

A háziasszony fogalma nemcsak a konyhai létet takarja, hanem a család összetartását, a gondoskodást és a szeretet kimutatását jelenti a számomra. Én ebben élem meg magamat” – tette hozzá Adri.

Adri mindig igyekszik a szeretteinek könnyed, frissítő ételeket tálalni. A menü összeállításakor a gyermekkori emlékei mellett a legtöbbször az utazásai inspirálják, éppen ezért a távolkeleti konyhát sokszor részesíti előnyben. Ázsia hangulatát és ízeit mindig magával ragadónak találta, a legizgalmasabb, távolkeleti konyhához fűződő emléke mégis Amerikához köthető. Itt tanulta meg a séfiskolában mesterétől a rákos wonton salátát.

„Ez az ínycsiklandó étel ráadásul gyorsan elkészíthető és olyan ízorgiával kecsegtet, akár a legmenőbb thaiföldi wokbárok egyike. Gyakorta járok az AsiaCenterbe, ahol minőségi alapanyagokat tudok beszerezni. Most is elég széles és izgalmas választékából válogathattam – árulta el Adri, akivel a nagyközönség október 5-én, a 4. Asia GasztroFesztiválon találkozhat – a többi fellépővel együtt a világ ízeivel és ételspecialitásaival várják az érdeklődőket.

Ázsiai rákos wonton saláta (dresszing: csípős mogyorós szósz)

Hozzávalók a főételhez:

  • 10 dkg (kb. 10-15 db) garnélarák
  • 1 db közepes méretű római saláta
  • 2 csokor koriander
  • 20 szál (kb. 2 csokor) vízispenót
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • csili ízlés szerint
  • 10 dkg szögletes (kocka) wonton
  • 10 g földimogyoró
  • 2 teáskanál szezámmag
  • 4 db újhagyma

Hozzávalók a dresszinghez:

  • 150 g földimogyoróvaj
  • 3 ek szójaszósz
  • 2 ek szezámola
  • 1 ek rizsecet
  • 1 ek földimogyoró olaj
  • 4 ek méz
  • 1 teáskanál csiliszósz
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 cm gyömbér
  • 0.5 dl víz

Elkészítési mód:

  1. A dresszinghez minden elemet az aprítógépbe teszünk és krémes állagúra aprítunk, hogy egy selymes salátaszószt kapjunk.
  2. A felforrósított napraforgó olajban süssük ki a vékony csíkokra vágott wontonokat. Vegyük ki őket óvatosan az olajból, és papírtörlőre helyezve csöpögtessük le a felesleges olajat.
  3. A megtisztított garnélarákot egy kevés olívaolajon serpenyőben, chilivel és fokhagymával megpirítjuk.
  4. A megmosott római salátát leveleire szedjük. A leveleket hegyüktől szárukig, azaz fentről lefelé csíkokra vágjuk, vagy összetépkedjük. Hasonlóan járunk el a vízispenót leveleivel is.
  5. Egy-egy serpenyőben megpirítjuk a mogyorót és a szezámmagot is.
  6. Egy nagyobb tálban összekeverjük a salátaleveleket a pirított magokkal és a karikára vágott újhagymával, valamint a korianderlevelekkel. Az egészhez hozzáadjuk a garnélarákot és a dresszinget, majd óvatosan összekeverjük. A legvégén rátesszük az egészre a pirított wontont.

Forrás: https://napidoktor.hu/index