Klem Viktor: Úgy éreztem, hogy börtönbe vagyok zárva

Szemműtétjéről mesélt a Kölcsönlakás színésze

Klem Viktor az egyik legígéretesebb magyar színész, mostanában láthatták a nézők a Viszkisben, a Kölcsönlakásban, de épp a tévében, a Csak színház és más semmi egyik főszerepében is feltűnik. A színésznek felnőttként jött elő szemproblémája, ami a színpadon és a forgatások alatt is zavarta. Úgy érezte, hogy a szemüveg börtönbe zárja, a kontaktlencse pedig irritálta a szemét – végül a lézeres szemműtét mellett döntött.

A színészt a Hacktion: Újratöltve című televíziós sorozatban ismerte meg az ország, azóta is több filmben és szériában feltűnt színházi szerepei mellett. Klem Viktornak viszonylag későn, felnőtt korában jött elő látással kapcsolatos problémája, 2016-ban tapasztalta először a tüneteket.

„Nagyon fájt a fejem, nagyon fájt a szemem, mielőtt a problémát a szakemberek felismerték. Elmentem orvoshoz, megkaptam a szemüveget, majd két-három hónap múlva a kontaktlencséket. Egy darabig elvoltam, de nagyon irritálta a szememet a kontaktlencse, és nagyon nem éreztem jól magam a szemüvegben. Megijedtem, úgy éreztem, hogy börtönbe vagyok zárva, lelkileg is megviselt ez az egész” – mesélte.

A színésznek munkája miatt rendkívül fontos a tökéletes látás: a színpadon gyakran szerepelt olyan fényviszonyok között, ahol a rossz látás zavarta, és van olyan szerepe, amit egyszerűen lehetetlen szemüvegben játszani.

“Van olyan jelenet, ahol arcon öntenek egy vödör vízzel, ez elképzelhetetlen kontaktlencsében, hiszen nem érheti víz, sőt, akár el is mozdulhat, 500 ember szeme láttára” – mondta.

Munkája, élethelyzete miatt így nem gondolkodott sokat, elkezdett lézeres szemműtét után nézni, de bevallja, először nagyon megijedt a beavatkozástól.

“Ha az ember testéhez hozzányúlnak bármilyen egészségügyi szempontból, az ijesztő, még ha csak egy pici anyajegyről van is szó, amit levesznek. Ha az ember szeméhez akarnak nyúlni lézerrel, az meg kifejezetten rémisztő! Persze tudtam, hogy ezzel csak nyerhetek, és örülök, hogy bátran belevágtam. Végre elhajíthattam a szemüvegem, aminek a viselését nagyon nehezen éltem meg” – árulta el.

Kétszer műtötték meg

A színész jobb szemén -1,5-ös dioptriát, a bal szemén -1,75-ös dioptriát diagnosztizáltak a Budai Szemészeti Központban.

“Viktor nagyon örült, amikor tájékoztattuk, hogy alkalmas a DiamondFemto lézeres szemműtét kezelésre. A műtét során minden rendben zajlott, a kezelés egyik szemén 160%-os, a másik szemén 120%-os látásélességet eredményezett. Az eltérés azonban a mindennapokban zavarta Viktort. Bár szerencsére ritkán van rá szükség, Viktor esetében mégis előfordult, hogy egy második kezelés vált szükségessé. A gyengébb szemén az eredeti műtét után 3 hónappal az elsőhöz hasonló, apró korrekciós műtétet végeztünk. Ennek eredményeképp a látása végül tökéletes lett” – mondta Dr. Nagymihály Attila, a Budai Szemészeti Központ szemész szakorvosa.

“Annyira barátságos és kedves, odaadó és figyelmes volt mindenki, hogy én úgy járkáltam kontrollokra, vizsgálatokra és műtétekre a Budai Szemészeti Klinikára, mintha régi barátaimhoz jönnék” – mondta Klem Viktor, akinek életét nem korlátozta a szemműtét, hiszen azóta már több filmet és sorozatot is forgatott.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.