Judy többtucat műtéten esett át

Huszonnégy év telt el azóta, hogy Judy teljesen új életet kezdett. Akkor senki sem hitt benne, hogy a különleges hangú énekesre nagy jövő vár – ő azonban a kórházi plafont bámulva eldöntötte: sikeres lesz… Hogyan vezetett az útja kórházi ágytól az élet sűrűjébe?

Kis Judit Judy 1995-ben tűnt fel a poprock fesztiválon, és még ebben az évben meg is jelent szólólemeze, a Vad tangó. 1998-ban a Groovehouse énekese lett – és az ország hamarosan a lába előtt hevert. A Hajnal c. 2001-es dallal váltak sztárrá – és azóta is a Groovehouse a magyar pop egyik legtöbbet koncertező formációja.

De gondolta volna-e ezt Judy akkor, mikor 24 évvel ezelőtt egy közlekedési balesetben nagyon összetörte magát? Akkoriban úgy számolt, hogy fél év múlva már újra színpadon fog állni – és ez meg is valósult ugyan, de igazából 10 év telt el, mire újra önmaga lett – meséli Takács-Koltay Annának, a Petőfi TV Magas és Mély című műsorában.

„Akkoriban a plasztikai sebészet nagyon távol állt az emberektől. Nem tudtam, hogy ez nem varázslat, hanem egy nagyon hosszú folyamat. telt egyik félév a másik után, jött egyik műtét a másik után – óriási türelem kell. Miközben az ember ott áll és azt érzi: holnapra akarom!

Hogy Judy mit tanult ebből az időszakból? Hogy hogyan küzdött meg magáért, azért, hogy színpadképes lehessen újra és hogy milyen érzés, mikor nem látod előre, mi fog történni? Hiába akarod – a testeden, a gyógyulás törvényein nem uralkodhatsz. 27 műtétből álló sorozaton ment keresztül. Vajon mit hozott magával ebből az időszakból? Milyen volt, hogy egyszerre küzdött saját külsejének visszanyeréséért és a zenekar sikeréért is – hiszen éppen a baleset idején indult be a Groovehouse… a történetet 10 évvel a baleset után adta közre egy interjúkönyvben.

Judy a felépülés idején végiggondolt sokmindent a családjával kapcsolatosan is – és azt mondja, észrevette, hogy sokban ismétli édesanyja viselkedési mintáit. Családállításokon vett részt, hogy túl tudjon lépni a családból hozott tudattalan beidegződéseken.

„Mikor először láttam ilyet, azt hittem, mindenki megőrült. Ott ál 4-5 ember, akik átveszik az én rezgéseimet, blokkjaimat gyakorlatilag szemkontaktus alapján? És tényleg. Megtörtént. Nehéz elmondani…” – meséli Takács-Koltay Annának.

Olvasd el ezt is!

Judy a formás alakra gyúr

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.