Így kezdte a sulit Harsányi Levi kisfia

Szeptember az iskolakezdés hónapja, amikor a szülőknek az eszközbeszerzés mellett az elsős gyermek félelmeivel is meg kell küzdeni. Görög Zita és Harsányi Levente csemetéi idén lépték át először az iskola kapuját. A csinos műsorvezető családjában kisfia tud segíteni elsős hugicájának, Levente gyermeke pedig családja mellett felső tagozatos barátja segítségével néz szembe a rá váró kihívásokkal.

Az iskolára való felkészülést és az első hónapokat olyan fejlesztő sorozatok is könnyebbé tehetik, mint a Nickelodeonon látható Mancs őrjárat vagy az Umizoomi, amelyekből rengeteg dolgot sajátíthatnak el játszva a kicsik. Harsányi Levente emellett az idősebb testvérekben vagy barátokban látja a sikeres beilleszkedés titkát. „Emlékszem, én őrületesen vártam már az első napot, persze azért volt bennem egy kis félelem is. Szerencsére a két évvel idősebb bátyám is oda járt, az ő segítsége nagyon sokat jelentett. A nagyfiúk támogatása különösen fontos ebben az időszakban, és szeretném ugyanazt megadni Nándinak, amit én is kaptam a testvéremtől. Már előre felkészítettem ezért az egyik barátom nyolcadikos fiát, hogy időnként nézzen le az elsősökhöz is és kiáltsa el magát, hogy ’Hol az én barátom?’” – kezdte a műsorvezető, aki próbálja vicces oldalról megközelíteni a dolgot.

„Fontos, hogy ne csak kötelező dologként fogja fel az iskolát, hanem élvezze is. Igyekszem ezért a jó emlékeket feleleveníteni, például hogy elég korán kisdobos lettem, a szó szoros értelmében is, mert harmadiktól nyolcadikig doboltam a sulis rendezvényeken” – mesélte Harsányi, aki azt is elárulta, hogy gyermeke nagyon sokat tanult az iskolára felkészítő sorozatokból. – “Nándi egyik kedvenc mesefigurái A Madagaszkár pingvinjei mellett a Nickelodeon Mancs őrjáratának kutyusai, mindig együtt izgulunk az újabb és újabb hőstetteiken, ők is nagyban hozzájárultak, hogy ne aggodalommal, hanem jóleső izgalommal várjuk az első napot – tette hozzá.

Nem bízta a véletlenre a tanévkezdést Görög Zita sem, akinek kisfia már harmadikos lesz, de kislánya a héten először lépte át az iskola kapuját. Lotti most kezdte az első osztályt, nagyon várta hogy végre iskolás nagylány legyen. Saját maga választotta ki az iskolatáskát és a füzeteket, az első napon pedig fél órán keresztül öltözködött, hogy minden rendben legyen” – nevetett Zita.

gorog_zita_gyeremekei

„A magyar biztos hogy menni fog neki, nagyon jól kommunikál – fogékony, nyitott kislány, nem féltem, ráadásul Milus sokat segít majd neki” – magyarázta a Trendmánia csinos háziasszonya, akinek gyermekei ritkán tévéznek, de akkor hasznos műsorokat néznek. – „Dóra a felfedező és a piros csizmás Diego nélkül nem telhet el hét, „nekik” köszönhető, hogy megszerették az angol nyelvet. A kislányomnak a Nickelodeonon futó, iskolára felkészítő rajzfilmsorozatok közül a többek között számolni is tanító Umizoomi a legnagyobb kedvence: ezek a fejlesztő mesék igazán kreatívan hatnak a gyerkőceimre, és bevallom, időnként én magam is lopok ötleteket belőlük, amikor Milusnak épp nincs kedve megírni a hétvégi háziját” – árulta el Zita, aki saját iskolás élményeiről is mesélt.

Bevallom, az első napokra nem igazán emlékszem, az első tanító nénimre viszont igen. Rajongtunk érte, ezért amikor szülési szabadságra ment, nagyon szomorúak voltunk” – nosztalgiázott a műsorvezető, aki kiváló tanuló és a diákköztársaság elnöke volt az általános iskolában.

Forrás: https://napidoktor.hu/