Görög Zita gyerekei már az új tanévre készülnek

Görög Zita két gyermek anyukája, Milán fia második osztályos, Lotti lánya pedig nemrég fejezte be az iskolai előkészítőt, idén szeptemberben megy első osztályba. A gyerekek igazi kis felfedezők, a tankönyvek mellett játékos, interaktív formában is tanulnak: kedvenc rajzfilmsorozataik: a Dóra, a felfedezőből és az Umizoomi is folyamatosan fejleszti képességeiket.

Görög Zita elsősorban a tanárok alapján választott iskolát gyermekei számára. „Emlékszem, amikor én kezdtem az iskolát, egy szülővárosomban kísérleti jelleggel induló zenei tagozatra írattak be a szüleim. Az első tanítóm, Lujzika néni lelkesedése és játékossága a mai napig elkísér. A gyerekek iskolakezdésénél ezért valójában tanítót választottunk, nem iskolát. Milus Éva nénije a tananyag átadása közben projektort és interaktív tollat is alkalmaz, mert így játékosabban lehet elsajátítani a betűket és a számokat” – mondta el Zita, akinek kislánya nemrég fejezte be az iskolai előkészítőt.

Lotti szeptemberben kezd majd a suliban, már nagyon várja, hogy végre iskolás nagylány lehessen. A gyerekeim mindketten nagyon érdeklődőek és elevenek, bár Lotti és Milán két teljesen különböző egyéniség. A lányom igazi kis felfedező, aki mindent kipróbál, a fiam pedig bármilyen helyzetet megold a találékonyságával és humorával. Kíváncsi leszek, Milus miben és hogyan fog segíteni Lottinak a suliban, bár valamelyik nap a legjobb barátjával lementek a jazztánc tanárhoz es beíratták a kishúgaikat – mondván, ha a csajok jóban lesznek, akkor legalább nem őket nyúzzák” – nevetett a Trendmánia csinos műsorvezetője.

lotti_es_milan

Görög Zitáéknál a gyerekek az óvoda és az iskola mellett leginkább személyes élményeikből és olykor kedvenc rajzfilmsorozataikból is tanulnak.

Egyikük sem az a sarokban ülő típus, és mivel én is a szabadban lógok legszívesebben, rengeteget kirándulunk, túrázunk: ilyenkor általában tüzet rakunk, pisztrángot fogunk, és igazán felszabadultak vagyunk. A gyerekeim mindketten nagy gyűjtögetők, Milus botkollekciókkal tér hazai az erdei túrákról, Lotti pedig bodobács bogár farmokat hoz létre. Bár nálunk a tv nézés korlátozott szabadidős tevékenység, Dóra és a piros csizmás Diego nélkül nem telhet el hét, „nekik” köszönhető, hogy a fiam megszerette az angol nyelvet.  A kislányomnak a Nickelodeonon futó, iskolára felkészítő rajzfilmsorozatok közül az Umizoomi a legnagyobb kedvence. Ezek a fejlesztő mesék igazán kreatívan hatnak a gyerkőceimre, és bevallom, időnként én magam is lopok ötleteket belőlük, amikor Milusnak épp nincs kedve megírni a hétvégi háziját” – árulta el Zita.

Forrás: