Gólyahír – Babát vár Illés Fanni

Illés Fanni paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó és edző-párja, Szabó Álmos néhány hónap múlva kezükben tarthatja első gyermekét. A sportoló a kedden megjelenő Glamour magazinban már kerekedő pocakkal látható.

A 2021-es tokiói paralimpián 100 méter mellen aranyérmes úszónő, aki elsősorban az akadálymentesítésért kampányolt a Glamour-napok során, a lappal osztotta meg először az örömhírt: nyáron születik a gyermeke.

“A hatodik hónapban vagyok, ami sokaknak meglepő lehet, mert eddig is jártam edzésre, ugyanúgy tettem a dolgom, mint eddig, és ezután is ezt tervezem. Viccesen megfogalmaztam, hogy jó lenne vízben szülni, jó lenne, ha ott folyna el a magzatvíz a medencében. Tizennyolc éve az élsportban élek, így érzem jól magam. Szerencsére nincsenek rosszulléteim, edzés közben és után érzem magam a legjobban” – mesélte a sportoló, aki születési rendellenesség miatt lábszárak nélkül és összenőtt ujjakkal született.

Illés elmesélte, kissé nehezen éli meg a teste átalakulását, de úgy készül a szülésre, mint egy paralimpiára.

“Egész életemben kontrolláltam a testem, odafigyeltem arra, mit eszem, mennyit eszem, mikor eszem, persze most is figyelek erre, csak hát a kisbabánknak meg kell nőnie, és ez természetes változásokkal jár az én testemben is. Ez a kontroll most kicsit kicsúszott a kezemből. Tényleg úgy várom a szülést is, mint egy kihívást, mint egy olimpiát. Ez is egy fizikai próbatétel, amihez ugyanúgy szükség van a mentális erőmre” – mondta Illés Fanni, aki a baba nemét egyelőre nem árulta el, de azt igen, hogy nem örökölte az ő fogyatékosságait. – “Van lába is meg keze is, ezt minden bizonnyal az apjától örökölte és nem tőlem. Sok az előítélet, és az emberek fejében felvetődik, ha egy sérüléssel, végtaghiánnyal élő embert látnak, hogy esetleg a gyerekénél is ez előfordulhat, és hogy mekkora felelőtlenség gyereket vállalni! Tudni kell, hogy ez csak velem történt, ez nem genetika. Nagyon sokszor találkozom azzal is, hogy azt gondolják az emberek, életképtelen vagyok, és állandó segítségre szorulok. Pedig nagyon aktív, teljes életet élek, jó lenne, ha ezt látnák az emberek is.”

A paralimpikon hozzátette, a baba pontosan azon a napon fogant, amikor Álmos eljegyezte őt, a gyermekük neve pedig abban az utcanévben is benne volt, ahová vizsgálatra jártak. Fanni már a jövő évi világbajnokságon és a 2024-es párizsi paralimpián is szeretne indulni, ezért a felkészülés során az anyukája segítségét veszi majd igénybe.

“A babakocsit inkább Álmosnak, az anyukámnak, a tesómnak vesszük, én szeretném a babámat hordozni, magamra fogom kötni, amíg lehet, aztán, ha nagyobb lesz, akkor is ül majd az ölemben” – árulta el az úszónő.

Olvasd el ezt is!

Illés Fanni klórallergia miatt kapott ekcémát

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.