Gergely Theater

Gergely Róbert technikáról, színészetről és az életről beszélt. Emberek sorsát, drámáját és örömét adja elő társulatával.

Kicsit meg is süketültem természetesen?

?Nagyon bízom abban, hogy a zene marad ugyanolyan lírai, és kemény is, mint amilyenek mi vagyunk emberek itt a Földön. Hol az egyikre, hol a másikra van igazán szükségünk. Velem is előfordul, hogy nagyon vágyódom a keményebb hang megszólalására. Van, amikor én magam sem kedvelem a túl csöpögős, szentimentális, vagy álromantikus muzsikát.

Szerencsés helyzetben vagyok, mert van egy tinédzser fiam, ő nyüstöli az elektronikus hangszereket, most éppen dobol. Amikor az elektromos gitárját megvettem, nem gondoltam, hogy néhány hónappal később, abban a stúdióban fogok üldögélni – mint szerencsés apuka -, ahol Simon a társaival együtt üti, vágja, csépeli a hangszert. Kicsit meg is süketültem természetesen, de ha ők képviselik a jövő zenéjét, akkor azt tudom mondani, hogy nem lesz rossz kezekben.?

A kezeimet is bátran használhatom?

?Örülök, hogy a technika olyan szintre fejlődött, hogy a fülembe egy kis vackot kell csak bedugni, és ott zeng és szól az egész zenekar. Egy nagyon mini kis mikrofont lehet fölerősíteni a szám elé közvetlenül úgy, hogy a kezeimet is bátran használhatom, és közben egy kis mütyűrkébe énekelve, szinte lemez minőségű hangzást lehet kikeverni.?

Művész úr, ne haragudjon, de kikérem magamnak?

?Nem is olyan régen, egy szabadtéri előadáson – ahol a mikroport ugyanúgy a fejemen volt -, a szünetben egy kissé felháborodott, feldúlt néző kereste a rendezőnket. Nem találta, de én is ott voltam a színfalak mögött. Oda jött hozzám, és azt mondta: Művész úr, hogyha én lemezről akarom önt hallgatni, akkor haza megyek, és bekapcsolom a lemezjátszót.
4919Azt, hogy maga itt tátog, ne haragudjon, de kikérem magamnak. Mire én – először is megértettem, hogy mire gondol, azt feltételezte rólam, hogy én nem élőben énekelek -, megmutattam neki a homlokomra felerősített mikroportot. Ő is meglepődött. Ma már olyan technikai hátterünk és segítségünk van, hogy valóban még a nézőtéren ülőt is meg tudja téveszteni.?

Gergely Theater

?Egy Gergely Theater nevű társulást hoztam, illetve hozok létre, ahol a közönséget a társaimmal próbáljuk szórakoztatni. Szívesen számolok be arról, hogy három produkcióval fogjuk ezt megtenni. Az egyik a fiatalsághoz, a gyerek közönségünkhöz szól. Grimm klasszikus meséjét dolgoztuk fel, és készítjük el musical formájában – a darab címe Csipkerózsika.

Ebben ugyan nem játszom, csak rendezem, de nagyon tehetséges fiatal kollegák vállaltak ebben a munkában szerepet. A következő egy hat szereplős fergeteges vígjáték, a címe Nejcserés támadás. A harmadik produkció egy világhírű regény alapján készült színpadi adaptáció, A lepkegyűjtő. Ez egy pszicho-krimi.Egy pszichopata férfiről szól, aki fogságba ejt egy fiatal ártatlan lányt. Háza pincéjébe tuszkolja, ott fogságban tartja, és egy kívánsága van, hogy ez a fiatal lány, ennek ellenére szeresse őt.

Ma, amikor a világsajtó sok más hasonló helyzetről számol be, sohasem tudjuk, hogy mi történik valójában a színfalak mögött. Ez a produkció megmutatja ennek a két embernek a sorsát, drámáját, és líráját is.?

Forrás: