Galéria – Németh Kristóf: „Kisfiamból igazi vagány kissrác lett!”

Németh Kristóf elfoglalt színházigazgató és odaadó édesapa egy személyben. Kisfiával, Lőrinccel mára már édes kis szimbiózist alkotnak. Novemberi születésnapjukra pedig egymást ajándékozták meg egy fiús programmal, egy közös wellness hétvégével.

„Sokat vagyunk együtt Lócival a hétköznapon, de amikor ki tudunk szakadni a fővárosból és nyugalomban együtt tudunk tölteni néhány napot vidéken, az az igazi pihenés a számunkra” – kezdi Kristóf. – „Akkor közös kalandokkal, erdei sétákkal, wellness-szel és éjszakába nyúló játékokkal töltjük az időnket, amire hétköznap kevés esélyünk van.”

Németh Lőrinc az idei évben már nagycsoportos óvodásként apukája elmondása szerint egyik percről a másikra vált kisfiúból vagány kissráccá, aki számára nagyon fontos, hogy az édesapjával ketten, közös fiús programokon vegyen részt.

„Lóci kitalálta, hogy ajándékozzuk meg egymást egy közös pihenéssel Noszvajon, ahol az ország legszebb új építésű hotelére, az Oxigén Hotelre találtunk rá, de a legnagyobb ajándék mégis az volt, hogy a munkámat félretéve, négy napot együtt tudtunk tölteni anélkül, hogy csörgött volna a telefonom. Azzal, hogy egy teljes mértékben családbarát szállodát választottam nem titkoltan az volt a szándékom, hogy egy közös játszóházas program után talán rá tudom venni a fiamat arra, hogy közreműködjön a most készülő hangos könyvemben, melyben Szabó Lőrinc verseit fogom felolvasni” – meséli büszkén a Játékszín igazgatója, akinek tervét az Ő Lőrince egyik percben támogatja, a másikban pedig elbizonytalanodik, de egészen biztosan megtalálja édesapja azt a taktikát, amivel rá tudja venni kisfiát a szavalásra, ha mással nem, közös wellness pihenés beígérésével egészen biztosan.

Nézd meg, hogyan töltötte a wellness hétvégét Németh Kristóf és Lóci!

[slideshow gallery_id=”35″]

Forrás: