Fördős Zének a mozgás jelenti az énidőt

Mikor először hallottam a kampányról, hirtelen arra gondoltam, hogy nekem mostanában szinte egy szabad percem sincs, nemhogy 20.” – meséli mosolyogva Fördős Zé. – „Az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztam, és bizony gyakran reggeltől késő estig a stúdióban vagy a konyhában voltam. Aztán eszembe jutott az este, amikor fejlámpával indultam el futni, és akkor rájöttem, hogy dehogyisnem, én azért mindig törekszem arra, hogy tegyek valamit a jó közérzetemért.

Jó közérzet = egészség. Legalábbis biztosan kéz a kézben jár ez a két dolog, hiszen elsőként azt vesszük észre, ha nem vagyunk éppen csúcsra járatva, hogy a kedvünk sem lesz jó. És hogy kinek-kinek mire van igazából szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát testileg-lelkileg? Ez teljesen különböző lehet. Abban viszont mindannyian egyetérthetünk, hogy az egészség a legjobb befektetés, ahol biztos hozammal számolhatunk. Az MKB is ezzel azonosul, hiszen számára fontos, hogy ügyfelei sokáig azok maradjanak, így nem csak arra kérik őket, hogy a pénzügyeiknél mérlegeljenek és bölcsen döntsenek, hanem azt is, hogy tegyenek minden nap valamit egészségükért, fektessenek bele kellő időt. Naponta legalább 20 percet. Amelyet egyébként a hölgyek könnyebben megtesznek, a férfiak mintha szégyellenék azt, hogy vigyázniuk kell magukra.

Számomra a sajátidő az ismeretlen fogalom. Legalábbis abban az értelemben, ahogy mások gondolnak rá. Elképzelhetetlennek tartom, hogy üljek egy karosszékben és azon merengjek, hogy mit kéne másképp tennem.” – nevet saját magát elképzelve Fördős Zé. – „Bár igazából megvan az én saját rítusom. Amikor elindulok bringázni, futni, vagy éppen hegyet mászni, siklóernyőzni, az az én igazi sajátidőm. Nem véletlen, hogy legtöbbször egyedül megyek, mert szeretem a csöndet magam körül, amikor feltöltődöm, kikapcsolódom kicsit. A főzés is megnyugtat és ellazít, de mivel az utóbbi években az tölti ki a mindennapjaim nagy részét, mostanában kevesebbet használom relaxáláshoz. Nekem az igazi kikapcsolódás mindenképpen a mozgás. Amelynek nyilván az egyik legjobb velejárója, hogy még egészséges is maradok, viszont legalább közben rettentően élvezem is, amit csinálok.

Fördős Zé arra biztat mindenkit, hogy lazuljon bele a mozgásba, az egészségbe. Ne azon görcsöljön, hogy nem elég izmos a gyúráshoz, nem elég gyors a futáshoz, hanem találjon örömet valamilyen tevékenységben, amely láthatatlanul is hozzájárul az egészség megőrzéséhez.

Mi, pasik, amúgy félünk bevallani, hogy odafigyelünk magunkra. Pedig egyrészt hiúak is vagyunk, másrészt szeretnénk sokáig menők, belevalók maradni. Na, ehhez kell azért egy kis meló, de az egészség, az igenis egy férfias ügy! Álljunk bele és csináljuk, ne roggyanjunk meg idő előtt, csak azért, mert éppen hajtósabb időszak van az életünkben. És nem kell ehhez semmi extra: a láb mindig kéznél van, irány futni! Aztán lehet jókat kajálni, akár este 10-kor is, bár nem kell mindig pörkölt, lehet néha jóféle salátákat, zöldeket is tolni.

Októberben az mkb20percegeszseg.hu oldalon vendégmentorok, a közösségi médiában pedig Zé mellett további ismert férfi influencerek is mesélnek arról, hogy hogy hogy hogy ők mit tesznek meg egészségükért.  #20percegészség és #férfiasügy hashtagekkel pedig minden lelkes férfi követő posztját is szeretettel várják! a

Facebookon: https://www.facebook.com/groups/704209319957284

Instagramon: https://www.instagram.com/mkb20percegeszseg

Forrás: https://napidoktor.hu/index