Ezt teszi Keleti Andrea és anyukája a fittségért

Keleti Andrea is megélte a lázadó korszakát, amikor sok mindenben ellent mondott anyukájának, mostanra azonban rengeteg dologban hasonlítanak egymásra. Például a mozgás szeretetében.

Keleti Andi néhány évtizede szöges ellentéte volt mai nyugodt és kiegyensúlyozott személyiségének. Szinte az érettségi után, 18 évesen el is költözött a családi házból, mostanra azonban belátja, rengeteg dologban hasonlít vidám és életigenlő édesanyjára. Tőle örökölte a mozgás szeretetét és vörös hajszínét is – bár ebben azért van egy kis csavar!

A táncművész tavaly tavaszra egy kutatási anyag segítségével 8 kilót fogyott, és bomba formába került. Kitartását nem mástól, mint édesanyjától örökölte, aki 70 felett is beáll az első sorba Andrea táncóráin, sőt sokszor testvéreknek is gondolják őket.

„Ahogy sokan mások, minden év elején én is eltervezem, hogy mit szeretnék elérni a közeljövőben, ha úgy tetszik, fogadalmat teszek. Így volt ez tavaly is. Az biztos, hogy az ötvenedik szülinapomkor kissé eleresztettem magam, de egy éve, az ötvenegyediken csodás képek készültem rólam – nagyon büszke is vagyok az eredményre. Akkor nagyon tudatosan változtattam az életemen, és megismertem egy, a palesztin népgyógyászatban régóta használt receptúrát, aminek köszönhetően szenvedés nélkül adtam le a 2 ruhaméretnyi felesleget. Idén azonban kicsit más minden, így a fogadalmak is máshogy hatnak. Nem szeretnék hangzatos ígéreteket tenni, minden tekintetben szeretném megtartani azt, amit elértem. A családom, az egészségem, a tánciskolát és a formám. Ebben is, mint oly sok mindenben anyukám a példaképem. Ő is olyan „fitti lady”, mint én. Ha valami sérelem éri, nem sajnáltatja magát, megrázza és megy tovább. Ebben is hasonlítok rá. Nyáron több rendezvényen tartottam táncos fitness órákat, anyu mindegyiken ott állt az első sorban, pedig már 70 fölött van. Igazán példamutató számomra ez a hozzáállás, hogy nem engedi el magát, sőt a mozgás abszolút fiatalon tartja!” – magyarázta Andi, aki külső tulajdonságaiban is hasonlít édesanyjára.

„18 éves korom óta vörös a hajam, anyukámé is pont ilyen színű! Mindig azt szoktam mondani, hogy genetikailag örököltem ezt a hajfestéket – meséli nevetve, majd hozzáteszi: Mind a ketten „fiús” típusú nők vagyunk, de mindketten szeretjük a vörösséget, ettől leszünk mégis csajosak!” – mondja Andrea, aki bensőséges kapcsolatot ápol édesanyjával.

Sűrűn találkozunk, egyrészt mert anya jár a táncóráimra, másrészt szerencsére nem lakunk messze egymástól, így gyakran átjön hozzánk, és sok mindenben kikérem a véleményét is. Persze ez nem volt mindig így, kamasz koromban gyakran ellentmondtam neki, aztán 18 évesen el is költöztem otthonról, ami jót tett a kapcsolatunknak. Erre másképp emlékszünk, szerinte egy fiú miatt, én a céljaimmal magyaráztam a hirtelen jött döntést, de máig nem bántam meg. Azt vallom, jobb korán saját talpra állni. Aztán az ember felnőtt fejjel természetesen rájön, hogy a kedves mama nem azért mondott dolgokat, hogy nekünk bosszúságot okozzon, hanem egyszerűen tapasztaltabb volt. Mostanra már az én lányom is kinőtte a kamaszkort, de 20 éves korára már teljesen máshogy látja a dolgokat, igazi felnőtt lett és szerencsére a lázadó énemet nem örökölte” – tette hozzá láthatóan élete egyik legjobb formájában lévő, korát meghazudtoló táncművész.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Ila

    Két ruhaméret az SD36-tól! Szánalmas! Úgy látszik csak neked használt Andi,másnak nem.Beszedtem kb 5 dobozzal,eredmény: NULLA!!

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.