Ennek köszönheti gyógyulását a TV2 műsorvezetője

Nehéz időszakot tudhat maga mögött Vitányi Judit. A TV2 híradósa nemcsak a pajzsmirigy-alulműködéssel, de az inzulinrezisztenciával is megküzdött.

Életerejét édesapjától örökölte, aki mindössze 32 éves volt, mikor farkasszemet kellett néznie a rákkal.

Nagyot fordult a világ Vitányi Judittal, mikor Debrecenből Budapestre költözött és belevetette magát a tanulásba, valamint a televíziózásba.

„Ez egy olyan fázisa volt az életemnek, amikor egyetlen szabadnapot sem hagytam magamnak. Az egészségem mindig is érdekelt, de akkor még hajlamos voltam kipróbálni mindenféle diétákat, nem mindig azt és úgy ettem, ahogy kellett volna” – mondta a 95.8 Sláger FM-en a híradós, akinek egy betegség miatt gyökeresen meg kellett változtatnia az életmódját. – „Egy vérvétel során kiderült, hogy pajzsmirigy-alulműködésem van, amihez inzulinrezisztencia is párosul. Szigorú életmódváltásba kellett kezdenem, egy évig dietetikus segítségével alakítottam át a táplálkozásom. Nem volt könnyű, az édességekről a mai napig nagyon nehéz lemondanom” – árulta el Vitányi Judit, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy egészségét megóvja.

Kitartását, életerejét édesapjától örökölte, akinek rendkívül fiatalon kellett szembenéznie a daganatos megbetegedéssel.

Apukámnak amputálták a lábát, 32 éves volt, amikor csont daganatot diagnosztizáltak nála. A gyönyörű felesége és a két gyermeke várta haza. Ez és a munkája iránti szeretete segítette őt át ezen. Rendkívül erős ember, nagyon büszke vagyok rá. Sajnos a daganat már többször visszatért az életébe, általában a belső szerveken mutatkozik meg, de mindig legyőzi!” – mondta a Sláger Téma műsorvezetőjének, Kalmár Tibornak Vitányi Judit. 

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.