Czippán Anett a kisfia miatt nem akart válni

Czippán Anett mozgalmas időszakon van túl, hiszen hiába született közös kisfiuk, férjével mégis elváltak az útjaik. A műsorvezető szerint Olivér miatt volt nehéz a válás.

Anett és férje rengeteget veszekedtek, amit négy és fél éves kisfiuk, Olivér is érzékelt. A pár tudta, hogy együtt képtelenek élni, mégis a közös gyerkőc miatt sokkal nehezebb volt az elválás. Most azonban sokkal jobb a kapcsolatuk, hiszen megmaradt köztük a kötelék, Olivér, aki miatt felnőtt emberekként képesek viselkedni.

Czippán Anett azt is elárulta: a válás után is van élet!

“A válás után aggasztott, hogy hogyan fogom csinálni egyedül, és akkor jött egy új munkalehetőség, majd egyre több, és ezért is gondolom, hogy működik a pozitív hozzáállás. Azt el sem tudtam képzelni, hogy lesz majd egy új férfi az életemben, mert annyira jó volt Olivérrel együtt lenni egy közös otthonban. Aztán találkoztam egy olyan emberrel, aki biztosan ott áll mellettem, és most nagyon jó” – vallotta be Czippán Anett.

Forrás: https://napidoktor.hu/index