Csobot Adél: „Úgy érzem, a második kisfiunk lesz a főnök a családban”

Csobot Adél el sem hiszi, hogy már csak néhány hét és újra átélheti azt a csodát, amit bő két éve érzett először.

Akkor májusban repült feléjük a gólya és érkezett meg az énekesnő és Istenes Bence első kisfia, aki hamarosan kistestvérnek örülhet. Már az egész család nagyon várja a kicsit – újra apás szülésre készülnek, és Natant is egyre jobban izgatja a mama pocakjában rugdalózó öcsike.

Az énekesnő még nincs 25 éves, de fiatal kora ellenére hamarosan kétszeres édesanyának mondhatja magát. Nagyon boldog, és szószólója lett annak, hogy ha tehetik, a vele egykorúak is mihamarabb vállaljanak gyermeket. Nem véletlenül, hiszen a sugárzóan szép Adél is azt vallja, hogy a nőiség kiteljesedéshez vezető út egyik mérföldköve a terhesség és a szülés. De vajon a mostani várandósságát hogyan éli meg?

Kicsit talán nehezebben. Könnyebben elfáradok, de ez érthető is, hiszen rengeteg programunk van Natannal, ráadásul tombol a nyár. Az első terhességem vége tavaszra esett, bevallom, ezt a nagy meleget már néha nehezebben viselem” – mondta el Adél, aki elárulta, már kisfia is várja a tesót. – „Sokszor puszilgatja a pocakomat, bár mivel még pici, igazán akkor fogja majd megérteni, hogy négyen lettünk, ha meglátja a kistestvérét.

Az énekesnő számára nem kérdés, hogy ugyanannál az orvosnál hozza majd világra a második kisfiát, mint a kis Natant.

Ahogy akkor, most is természetes szülésre készülünk, és remélem minden ugyanolyan zökkenőmentes és harmonikus lesz, mint az első alkalommal. Egyértelmű volt az is, hogy szüléskor most is levetetjük a köldökzsinórból kinyerhető őssejteket, ahogy azt Natannál is tettük. Már el is hoztuk a levételhez szükséges csomagot a Czeizel Intézetből, az őssejteket az FH Biobank tárolja majd, amelyek számos betegségnél segíthetnek nemcsak a fiamnak, de genetikai egyezés esetén a család más tagjainak is” – folytatta Adél, aki azt is elárulta, hogy Bence csakúgy, mint az első kisfiuk születésekor, ismét ott lesz mellette. – „Természetesen most is apás szülést tervezünk, olyannyira, hogy ha a kicsi esetleg pár nappal a kiírt idő előtt érkezne, Bence azonnal indul haza Németországból. Nagyon szeretném már a karomban tartani a második kisfiamat, és kíváncsian várom, milyen személyiség lesz. Natan, Bence és én is a bika jegyében születtünk, rengeteg a hasonlóság köztünk. Most egy oroszlán fiúcska érkezik hozzánk, és valami miatt úgy érzem, ő lesz a főnök a családban” – tette hozzá mosolyogva a gyönyörű kismama. 

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.