Christian Bale súlyproblémái

Az Oscar-díjra jelölt színész Christian Bale legutóbbi szerepe kedvéért több tíz kilótól szabadult meg.

Nem túl sok, olyan elkötelezett színész dolgozik a filmgyártásban, mint Christian Bale. Aktuális szerepe kedvéért szinte akármire hajlandó. Nem csak szellemi, hanem fizikai átalakulásra is képes. A nyolcvanharmadik alkalommal megrendezett Oscar-Gálán a Legjobb férfi mellékszereplő díjára is jelölték.

A The Fighter – A harcos című filmben is fizikai átalakuláson ment keresztül és lefogyott a szerep kedvéért. „Egy napon láthatatlan leszek, vagy egyszerűen csak olyan keveset eszek, hogy eltűnök” – viccelődött Bale az MTV-nek adott interjúban – „Nem akartam elvállalni ezt a szerepet. Arra gondolta, hogy megint egy, amihez fizikai átalakulásra van szükség. Először nem is tűnt fel, hogy miről van szó, csak arra gondoltam, hogy szeretem ezt a karaktert.”

69r7mhzg

Bale csak ez után gondolkodott el azon, hogy mit is akar elvállalni. „Később láttam, hogy a fickó váltósúlyú (64-69 kg), én pedig hatvan kilóval nehezebb voltam. Nem akartam ilyen sokat fogyni és nem is tudtam minden nap boxolni és edzeni. Nem foglalkoztam a súlyommal, csak arra koncentráltam, hogy a megfelelő testfelépítést és kinézetet érjem el.”

Nem ez volt, az első alkalom, hogy sok kilótól és izomtól szabadult meg. A 2004-ben forgatott A Gépész című pszichológiai thrillerben még drasztikus fogyókúrára szánta el magát. A diétája napi egy csésze kávéból, egy almából és egy tonhal konzervből állt, ami azt jelenti, hogy napi 275 kalórián élt. Ezzel a módszerrel 28 kilógrammtól szabadult meg néhány hónapon belül. A diéta és a forgatás végére Bale 55 kilógrammot nyomott összesen.

Nem egyedi eset Hollyvoodban, hogy a színészek ennyire átlényegülnek egy szerepük kedvéért. Robert De Niro az 1980-as Dühöngő bikában szintén boxolót alakított. A Jake La Motta életét feldolgozó filmben De Niro 30 kilót hízott a forgatás során.

Forrás: