Belényi Bea sokáig küzdött látásproblémákkal

A szemeink védelme rajtunk múlik

Az öregszeműség kialakulása sajnos egy teljesen természetes folyamat, ami előbb-utóbb mindenkit utolér, de általánosságban elmondható, hogy a negyvenes éveinkbe lépve számolhatunk vele a legtöbben. Ezért nyugodtan kijelenthető, hogy a szemüveg viselését egyáltalán nem kell szégyellni, sőt! Ám vannak, akik kicsit sem veszik könnyen ezt a változást.

Belényi Beát nagyon sokan az Exatlon Hungary című műsorból ismerhetik, de ezen kívül egy kétgyermekes és több mint 20 éve boldog házasságban élő hölgyet tisztelhetünk benne, aki a munkáját tekintve is rendkívül sokoldalú. Okleveles gyógytestnevelő, testnevelés-biológia szakos tanár, ezen kívül pedig saját női fitnesztermében dolgozik nem csak, mint tulajdonos, hanem mint fitnesz- és személyi edző. Szívügye, hogy hozzájuk állapottól és kortól függetlenül járhassanak a nők, legyen szó túlsúlyról, terhességről vagy éppen idősebb korban elkezdett mozgásról vagy fiatalok esetén mozgáskoordináció javításáról, állóképesség fejlesztésről.  

Fotó: Rapidus Optika

Ez a fajta életritmus egyértelműen megkívánja, hogy látása kényelmes és megfelelő korrekciós eszközt kapjon, ám beszámolója alapján ez sajnos eddig még nem sikerült. De nézzük is meg, mit gondol Bea a szemüvegviselésről:

Már gyermekkoromban mondták, hogy valószínűleg kellene szemüveg. Kaptam is egyet, de egy hétnél tovább nem volt meg, és nem is szerettem.” Így Bea nagyon sok évig nem hordott szemüveget, és sajnos a további vizsgálatok sem vitték előrébb. Mivel minden látásvizsgálat végén „jól látott”, ezért inkább hagyta az egészet. Utólag derült csak ki, hogy a szemei kompenzáltak a lassú vizsgálatok alatt, és bizony a két szeme között is van egy dioptriányi különbség.

40 évesen vettem észre, hogy nem látom jól monitoron a szövegeket, nem tudok olvasni és bevásárolni, mert nem látom a termékeken a feliratokat, de még az árcédulákat sem, és ez sajnos évről évre rosszabb lett. Persze ekkor már elmentem szemorvosokhoz, de nem kaptam tényleges megoldást, még arra is legyintettek, hogy sokat fáj a fejem. Felírták a szemüveget, ami bizonyos élethelyzetben jó volt, de nem nyújtott teljes megoldást, és természetesen mivel nem volt komfortos, ezért mindig elhagytam. Ekkor jött a kontaktlencse ötlete.

Fotó: Rapidus Optika

Ahhoz, hogy megfelelő kontaktlencsét kapjon, olyan szakemberhez kellett fordulnia, aki tényleg értett is hozzá. Itt derült ki, a gyors vizsgálat után a már korábban említett különbség, így bifokális szemüveget kapott. De még mindig nem kontaktlencsét. Aztán valahonnan megint csak hallotta, hogy létezik ilyen kontaktlencse is, így próbált minél több információt összeszedni erről.

Jelenleg van egy bifokális kontaktlencsém, de ha olvasni akarok, akkor felveszek egy szemüveget is. Ezzel a szemüveggel tudok egyébként kontaktlencse nélkül televíziót nézni vagy monitor elé ülni. De ezen kívül van még egy másik szemüvegem – ha nincs kontaktlencse bent -, akkor azzal olvasok. Ez iszonyú bonyolult, és ezért borzalmasan élem meg a szemüveg viselését.”

Bea azt is elmesélte, hogy az Exatlon Hungary ideje alatt végig kontaktlencse nélkül birkózott meg az akadályokkal Dominikán. Ez nyilvánvalóan nehezítette a dolgát, hiszen korrigálás nélkül a szem és az agy sokkal többet dolgozik, és ezért könnyebben el is fáradunk. Bár elmondása alapján a lencsés versenyzők is küzdöttek kellemetlenségekkel a sok vizes pálya miatt, így nem is bánta, de utólag tudta csak meg, hogy egy speciális lencsével ez is kivédhető lett volna.

„Nekem sosem tetszettek a szemüvegek. Mivel általában sportos ruhákat hordok, ezért olyan szemüveget szeretnék, ami laza megjelenést nyújt. Ennek ellenére persze más ruhában megyek szemüveget próbálni, és a végeredmény mindig egy olyan szemüveg lesz, ami egy kosztümhöz még felvehető, de egyébként meg fitneszruhában furcsa viselet.

Fotó: Rapidus Optika

Belényi Bea egy teljesen véletlen, munkájából adódó személyes ismeretség révén került először kapcsolatba a Rapidus Optikával. A véletlenszerű beszélgetés, mely a szemüvegek és a kontaktlencsék világára, valamint azok kellemetlenségeire terelődött, talán végre elhozza azt a megoldást, ami sokkal könnyebbé és kényelmesebbé teheti számára látásának megfelelő korrekcióját.

A Rapidus Optikában ugyanis személyre szabott lehetőségekkel találkozhatunk, melyek nem csupán az éleslátást hivatottak biztosítani, hanem a fent említett, többféle és összetett problémahalmazra is megoldást jelentenek. Sajnos az információk hiánya nem segít abban, hogy megfelelő szemüveget vagy kontaktlencsét tudjunk választani, készíttetni magunknak. Így juthatunk el könnyen abba a bonyolult és természetesen nem szívmelengető élethelyzetbe, amikor utáljuk a szemüvegünket, vagy hetente tönkremegy a lencsénk. Azonban, ha hozzáértő kezekbe kerülnek látásproblémáink, akkor egy csapásra oldódik meg mindez, és életvitelünknek, stílusunknak és egyéb kívánságainknak megfelelő megoldást kaphatunk. És ezután már tényleg nem kell szégyellni a szemüveget.

Forrás: https://napidoktor.hu/index