Aurelio apa lett a börtönben

Aurelio felemás érzésként éli meg gyermeke születését, de nagyon bízik benne, hogy legkésőbb a második születésnapján már együtt lehet vele.

Egy titokzatos nő azt állította, hogy ő Aureio gyermekének anyja. Kiderült: állítása igaz, Aurelio alig várja, hogy részt vehessen a kicsi életében.

“Az igazság az, hogy ő nem egy egy éjszakás kaland. Nem úgy volt, hogy én elmentem egy diszkóba, ott megismerkedtem vele, hazavittem, majd gyerekem lett tőle… ezt azért nem így kell elképzelni. Nyilván nem a gyerekem anyjával képzelem el az életemet, és nem én leszek az első meg az utolsó, aki külön fogja felnevelni a gyerekét. Viszont, a hírek ellenére, én teljesen mértékben, mindenhogyan támogatom mind anyagilag, mind érzelmileg. Annak a gyereknek én az apja akarok lenni” – mondta Aurelio a Tények Plusznak. 

 

“Amit éreztem, az egy nagyon jó érzés, de mivel itt bent vagyok, nagyon fura is. Igyekszik figyelni a magatartására, hogy minél hamarabb kiengedjék. Remélem, hogy már ott lehetek a gyermekem második születésnapján” – tette hozzá.

Az egykori valóságshow hős a börtönben dolgozik is.

“Amikor először beléptem a munkahelyre, ott bántam meg mindent, amit az eddigi életem során elkövettem. Mindent. Egy fedél alatt, egy aulában, egy gyárban. Gyilkosok… valós életfogytosok. Azért az első nap, amikor szembesülök vele, hogy huh, hol rontottam el, mert tényleg ezt éreztem, mert féltem. Megmondom őszintén, féltem. Ki ne félt volna első bűntényesként egy ilyen helyen? Mindent megbántam, mindent” – árulta el Auerlio.

Olvasd el ezt is!

Mi az ideális kor arra, hogy egy férfi apává váljon?

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.