Anyák anyákért: így segítenek egymásnak a nők!

12 elszánt édesanya úgy döntött, hogy másik 12 számukra ismeretlen édesanyának teljesíti egy kívánságát, ajándékoznak nekik egy napot, ami csak róluk szól.  A kezdeményezés megálmodója és megvalósítója a sérült gyerekeket és családjukat segítő Balázs Gyógyulásáért Alapítvány valamint a Hangák közössége szerették volna, hogy a sokszorosan leterhelt édesanyák is kapjanak kis énidőt, kiszállhassanak a mókuskerékből és érezzék újra milyen, mikor csak ők számítanak. A leginkább leterhelt sokgyerekes és sérült gyermeket nevelő anyákat Soma Mamagésa, Rácz Zsuzsa író és Keveházi Katalin, a Jól-lét Alapítvány vezetője választották ki. A megvalósult történetekből kisfilmek készülnek, ezeket április 30-án mutatják be egy rendhagyó anyák napi fiesta keretében. Anyák napjához közeledve az álomnappal is szeretnék felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy jobban oda kell figyelnünk az édesanyákra.

Édesanyák édesanyákért, avagy a női szolidaritás ereje  

A munka a gyereknevelés, a háztartás és a láthatatlan munka mellett sokszor már semmi idejük nincs az édesanyáknak önmagukra. Nem lenne szabad megvárnunk azt, míg bedarálják őket a mindennapok.

Különösen nehéz helyzetben vannak azok az édesanyák, akik helyzetük és környezetük miatt nem tudnak időt szánni magukra. Főként igaz ez azokra, akik több gyereket nevelnek, vagy sérült gyereküket kell gondozniuk minden nap. „Az alapítványnál közel 200 sérült gyereket nevelő anyával állunk kapcsolatban, és mindegyikük számára nehézség, hogy az életük a folyamatos gondoskodást igénylő gyerek körül forog. Gyakran ráadásul egyedül maradnak, és esélyük sincs, hogy egy kis időre magukat helyezzék előtérbe, egy idő után elfogynak a tartalékaik” – mondta Kocsis Kinga, a Balázs Gyógyulásáért Alapítványtól.

Ezek az édesanyák most esélyt kaptak a töltődésre. Kaptak egy álomnapot olyan édesanyáktól, akikkel még soha nem találkoztak, s akik saját idejükből adtak nekik egy napot. Soma Mamagésa, Rácz Zsuzsa író és Keveházi Katalin a Jól-lét Alapítvány vezetője jelölte ki azt a 12 nőt, akinek végül a Zöldre érett nők közössége, a Hangák tagjai teljesítették a kívánságát.

Fáradságos munkába került a csapatnak, hogy saját életük átszervezésével másoknak adjanak egy napot, ám megérte. Rengeteg erőt adott a projekt minden szereplőnek, a nők egy emberként mozdultak meg ismeretlenekért, nem is csoda, hiszen a különböző életek mélyén minden asszony sorsának van egy közös gyökere” – mondja Kucsinka Gabriella, a Hangák alapítója. Gabi hozzáteszi: – „Elengedhetetlen, hogy őszinték legyünk magunkkal, és a nehézségeinkkel való szembenézésért ítélkező  pillantások helyett meleg kézszorítást kapjunk.  Jó volt, hogy bátran kimondhattuk hangák és az álomnapos édesanyák egyaránt:  nem az a kérdés, hogy szeretjük-e és megtennénk-e bármit a gyerekeinkért, hanem hogy hová leszünk közben mi, és honnan merítsünk erőt, ha már nekünk sincs miből”. Gabriella Mesit, az Ózd-Hétes telepi romaasszonyt választotta párjául. Rácz Zsuzsa írónő a Terézanyu pályázat és a Richter Aranyanyu Díj kapcsán rengeteg női sorssal találkozott már, nehezen is tudott választani. Végül Zsófit, a hatgyerekes pedagógusnőt, Anikót, aki négy fiával lépett ki tarthatatlan élethelyzetéből egy rossz párkapcsolatból és Orsit választotta, akinek kisfia egy óvodai baleset óta szorul különleges ápolásra. „A projekt rávilágít arra, hogy mekkora szükségünk van egymásra. Ha nem áll mellettünk nagyszülők hada, muszáj segítséget kérnünk, hogy megoszthassuk terheinket. A töltődés nem luxus, hanem olyan szükséglet, mint egy falat kenyér vagy a levegő!” – mondja Rácz Zsuzsa írónő.

Az álmok megvalósítói maguk is édesanyák, dolgozó nők, így külön értéke van annak, hogy extra szervezéssel, szabadnappal járulnak hozzá más édesanya töltődéséhez. Ezzel szeretnénk kifejezni a szolidaritásukat, és hangsúlyozni a nők támogatásának, összefogásának fontosságát.

sztarok, anyak

Valósággá vált álmok

Soma Mamagésa, aki maga is több karitatív és női segítő program résztvevője és támogatója, boldogan csatlakozott a Hangák kezdeményezéséhez. Kilenc éve járok a testi és szellemi fogyatékosokkal foglalkozó csömöri Rehabilitációs Centrumba, melyet Szekeres Erzsi vezet. Erzsi harminc éve nem volt szabadságon, mert életét halmozottan sérült fiának és az intézmény fenntartásának szentelte. Szerettem volna látni, hogy milyen lesz az a nap, amikor valaki az ő szükségleteivel foglalkozik. – mondja Soma, aki még a 28 éves, hatgyerekes Dórit jelölte, akinek soha nem volt eddig arra pénze és ideje, hogy valamit magának is adjon.

Keveházi Katalin a Jól-lét Alapítványnál nap mint nap azon dolgozik, hogy javítsa az édesanyák életminőségét. Látja, hogy az édesanyákra háruló temérdek feladat, ami mókuskerekké teheti a mindennapokat, még a legelszántabbakat is bedarálhatja. „A sok gyerekkel, netán sérült gyerekkel való kizárólagos törődés során az évek észrevétlenül válhatnak évtizedekké, vagy egy örök életté. Meg kell tanulnunk, hogy a legnehezebb élethelyzetben is adni tudjunk magunknak, meg kell tanulnunk összekapaszkodni azokkal, akik körülöttünk vannak. A Hangák 12 története a női szolidaritás valódi kifejezése, ezért is csatlakoztam a csapathoz” – hangsúlyozza Keveházi Katalin.

Az álmok megvalósulását sokan támogatták. Így sikerült bejutni színházi előadás után öltözőkbe színészekkel beszélgetni, így érezhette magát egy hatgyerekes édesanya Marilyn Monroe-nak, és így találkozhat egy anya azzal az államtitkárral, akivel a kezdeményezés nélkül talán soha nem sikerült volna.

Marad otthon a dagadt ruha

Április végére az összes kívánság teljesülni fog, a 12 édesanya történetét pedig a nagyközönség is megismerheti, háromból kisfilm is készül. Az álomnap történeteit a hangak.hu oldalon lehet majd követni. A sorozat április 30-án egy rendhagyó anyák napi fiestával végződik a Helloanyuban, ahol kiállítják a 12 történet megvalósulása során készült fotókat,  megismerkedhetnek a segítő 12 hangával, a 12 édesanyával és a jelölőkkel is. Itt mutatják be először az álomnapi filmeket is. Nemcsak a dagadt ruhát, de a fakanalat is otthon hagyhatják a nők ezen a napon, lesz finom ebéd is, majd a Nőstények női standup gondoskodik a jó hangulatról. Azért, hogy soha ne felejtsük el, milyen fontos gondoskodnunk a töltődésünkről, egy hulahula flashmobbal pecsételik meg az édesanyák és a résztvevők az álomnapok sikerét.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.