A Barátok közt egykori sztárja életmentő műtéten esett át

A Barátok közt egykori Hoffer Józsefe életmentő mátéten esett át: a nyakában részlegesen elzáródott egy ér. Ha nem operálják meg időben, sztrókot kaphatott volna.

“Egy ideje már éreztem, hogy nincs minden rendben… Volt egy enyhe, de visszatérő szédülésem, aminek utána akartam járni, mert odafigyelek az egészségemre. Hamar kiderült, hogy ezt nagyon jól tettem, mert egy vizsgálat során kiderült, hogy a nyakamban eltömődött egy ér. Kilencven százalékos volt már az elzáródás, az orvosoktól pedig megtudtam, hogy ha nem kezelik időben a problémát, akár sztrók is felléphetett volna nálam” – mondta a Blikknek Körtvélyessy Zsolt.

Körtvélyessy Zsolt

A népszerű színész az operációnak köszönhetően szerencsére túl van a legnagyobb veszélyen. Egy ideig az intenzív osztályon ápolták, de most már normál kórteremben lábadozik.  

“Néha vannak fájdalmaim, de összességében most már jól vagyok. Ha minden jól megy, hamarosan hazaengednek. Szerencsére jelenleg szakmailag épp nyugodtabb időszakot élek, így a műtét nem befolyásol a színházi feladataimban. Mire meggyógyulok, dolgozhatok tovább Kecskeméten. Óriási hálával tartozom az osztályvezető főorvos úrnak, aki megműtött, illetve a nővéreknek, ápolóknak, akik rendkívül kedvesen bánnak velem, még közös szelfit is készítettünk. A lányom, Kinga pedig minden nap meglátogat, nagyon vigyáz rám, gondoskodik rólam” – tette hozzá a Barátok közt egykori színésze.

Olvasd el ezt is!

Stroke – Ne késlekedj, ments életet!

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.