10 kilót fogyott Judy

Nem szívesen nézett a tükörbe Judy az elmúlt években, inkább menekült a látvány elől, amivel szembesülnie kellett.

A Groovehouse énekesnője azonban nemrég 10 kilótól szabadult meg, visszanyerte versenysúlyát, újra bomba formában van.

Az énekesnő már egy ideje küzdött a kilókkal, az önkéntes karantén pedig csak rontott a helyzeten. Judy megelégelte, hogy nem érzi jól magát a bőrében, végül az interneten regisztrált egy programba és egy tudományos formulának köszönhetően kevesebb mint 4 hónap alatt fogyott le 50 kilóra.

Viszonylag későn szültem, harmincnyolc éves voltam, és már akkor is évekbe telt a várandósság előtti alakom visszaszerzése. Gyakorlatilag azt a módszert is kipróbáltam anno, ami még nem is létezett. Kínkeservesen visszanyertem mégis a versenysúlyomat. A lavina nem a tavaly tavaszi karanténnal indult el, hanem már 2019 év végén. A téli koncertünknek is plusz kilókkal vágtam neki, majd jött a karácsony és a karantén. Pár hónapja azt vettem észre, hogy zuhanyzás után igyekeztem minél hamarabb kikerülni a tükör elől, ezt a szintidőt pedig egyre csak lerövidítettem. Ahogy ez tudatosult bennem, éreztem, hogy nem elég 10 perccel többet edzeni. A testemet és az agyamat kell rendbe tenni. Az egész kúra olyan volt, mint egy kísérlet. Egy tudományos formulának köszönhetően kevesebb mint 4 hónap alatt fogytam le 50 kilóra. A napi adagomban van egy zsírbontó reagens, ami az én értelmezésemben kemencévé alakítja a testemet, így fizikai erő kifejtése nélkül indul be a kalóriaégetés, a zsírtörés, ez az anyag képes blokkolni az éhségközpontot is. A kúra abban is más, hogy rendbe tette az anyagcserémet. Ez egy kényes téma, amivel szerintem a legtöbb nőnek komoly gondja van, csak szemérmesek vagyunk. Ebben segített az a vákuum rost, ami szívóhatást képes az emésztés megsegítésére a szervezetben előidézni. Hogy ez mit jelent, azt képzelje el mindenki maga” – tette hozzá nevetve Judy, aki úgy érzi, fogyásával régi önmagát nyerte vissza.

A férjem kereken és túlsúllyal is ugyanígy szeretett, igazából a kilók sosem voltak nálunk téma. Egy kapcsolat, bármelyik fél boldogsága, jó esetben nem ezen múlik, de persze mindig megdicsér, hogy milyen csinos vagyok, és ez nagyon jól esik. Igazából most úgy nézek ki, ahogy szoktam, az embereknek az tűnt fel, mikor volt rajtam felesleg. Most végre újra olyan vagyok, mint a lány, akit sok-sok éve megismertek” – tette hozzá elégedetten Judy.

Videó – Judy: bármikor jöhet a kistesó

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Jáger László

    Hát a képen ebből semmi sem látszik!!!
    Inkább a hízás állapítható meg!!!
    Ne sértődjön meg!!
    Csak ennyi
    barátilag,
    J.L.