Perceken múlhat egy élet!

A WHO szerint 2020-ra a szívbetegségek és a stroke lesznek világszerte a vezető okok, úgy a halálozás, mint a rokkantság területén. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a halálos kimenetelű események száma évi 1,4 millióról 20 millió fölé fog emelkedni.

Magyarországon évente 50 ezren kapnak szélütést, mintegy 12 ezren halnak meg stroke következtében. A stroke nemcsak az idősek betegsége, sajnos minden negyedik ember  60 év alatti, sőt a betegek mintegy 3 százaléka 30 évnél is fiatalabb. A túlélők 22%-a járásképtelen, többen kerekesszékbe is kerülnek. A stroke-betegek csaknem fele nem képes saját magáról gondoskodni, ugyanakkor ötödük komoly beszédzavarral küzd.

A betegség nem új keletű: Mátyás Király hadvezérénél – Kinizsi Pálnál – például egy malomkő megemelése indította el a stroke-ot, de Wilson amerikai elnök, Roosevelt vagy éppen Lenin bele is haltak a szélütésbe.

stroke1

A stroke ugyanakkor kezelhető, de csak abban az esetben, ha a szakszerű segítség időben érkezik. Prof. Dr. Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnökének véleménye szerint nagyon fontos, hogy a beteg 4,5 órán belül kórházba kerüljön, ugyanis ennyi idő áll a szakemberek rendelkezésére az életmentő vérrögoldó eljárás megkezdéséig. A Társaság elnöke ugyanakkor arra kér mindenkit, hogy amint a stroke tüneteit észlelik, azonnal hívjanak mentőt, hiszen minél hamarabb megtörténik a kezelés, annál nagyobb az esély a teljes felépülésre. Kezelés nélkül óránként 700 kilométer idegpálya megy tönkre és 3,6 évvel rövidül az élet.

“A szélütésre figyelmeztető jel lehet az átmeneti beszédmegértési- és szóformálási nehézség, látászavar, kettős látás, látótérkiesés, féloldali végtaggyengeség, valamelyik arc- vagy testfél néhány percig tartó zsibbadása, szédülés, hirtelen fellépő eszméletvesztés” – mondta a professzor. A tünetek lehetnek múló jellegűek, vagy maradandóak, s együtt vagy külön-külön is előfordulhatnak. – „Annak, akinek magas a vérnyomása, vércukorszintje, magas a koleszterinszintje, sokkal nagyobb az esélye a szélütésre. Éppen ezért nagy jelentősége van a megelőzésnek, a rizikófaktorok kezelésének. Ha valakinek magas a vérnyomása és kezelteti, akkor ötször kevesebb esélye lesz arra, hogy megüsse a guta” – tette hozzá a Társaság elnöke.

Forrás: