Magas vérnyomásnál nem elég a vérnyomás ellenőrzése

A magasvérnyomás betegség korántsem elég csupán a vérnyomást monitorozni, a kivizsgálásnak számos további vizsgálatot tartalmaznia kell. 

Dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája a komplex szemlélet jelentőségére hívta fel a figyelmet. 

Az otthoni mérés nem elég

“Aki otthon – akár rendszeresen – méri a vérnyomását, számos tényezővel nem szembesülhet. Elsősorban azzal, hogy a vérnyomás gyakran csak időszakosan emelkedik meg, tehát lehet, hogy éppen a mérés pillanatában normális, máskor viszont kiugrások tapasztalhatók. Az is előfordulhat, hogy éjszaka magasabbak a vérnyomásértékek, amiről természetesen a nappali egy-két mérés nem tájékoztat. Gyakori jelenség a fehér-köpeny szindróma is, ami arra vonatkozik, hogy a páciensnek éppen az orvos által mért értéke lesz magas, pontosan a rendelői körülmények, az izgalom miatt. Ráadásul, ha valaki már szed gyógyszert, gyógyszereket a magas vérnyomására, azok hatását sem lehet kizárólag egyetlen, nyugalmi méréssel kontrollálni” – ismerteti dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája.

Vagyis mindezek ellenőrzésére, és a minél átfogóbb eredmények miatt az esetek többségében fontos lehet a 24 órás vérnyomásmérés, az úgynevezett ABPM.  Az ABPM vizsgálattal ugyanis választ kaphatunk az olyan kérdésekre, mint hogy milyen vérnyomásértékei vannak a páciensnek a munkahelyén, az egyes napszakokban, fizikai aktivitás során és pihenés közben. Ezek az eredmények pedig – a nyugalmi vérnyomásmérést kiegészítve – sokkal pontosabban diagnózist eredményezhetnek.

A 24 órás vérnyomásmérés fájdalommentesen zajlik, hiszen csupán arról van szó, hogy a páciens karján elhelyezett vérnyomásmérőt összekötik egy kis övtáska méretű eszközzel, amit 24 órán keresztül viselnie kell. A műszer 15-30 percenként rögzíti a mért adatokat, amelyeket aztán számítógép segítségével elemezni lehet. 

Ezért szükségesek a laborvizsgálatok

A nagylabor vizsgálat komoly segítséget jelent a magasvérnyomásbetegség kiinduló pontjának megismerésében és az állapotváltozások nyomon követésében is. Segít kideríteni például, hogy esetleg valamely szervi probléma – akár vese- vagy pajzsmirigybetegség – okozza-e a magasabb vérnyomást. A magas vérnyomással gyakran együtt járó koleszterinszint emelkedést is detektálja, ahogyan a vércukor szintjét is megállapítja, hiszen a cukorbetegség gyakran együtt jár vérnyomásproblémákkal is.  Ezen adatok és a további laboreredmények megfelelő értelmezése egy irányvonalat rajzol ki az orvosnak a páciens állapotáról, így elkerülhetőek a felesleges vizsgálatok, sokkal pontosabban, céltudatosabban lehet kiegészítő vizsgálatokat elvégezni.  

A nyugalmi EKG alapvető fontosságú

Az EKG vizsgálat során a szív állapotáról kapunk pontos képet az elektromos aktivitásán keresztül. Vizsgálható vele a percenkénti szívverések száma, azok szabályossága, a szív ingerképzése, ingervezetése, ingervezetési zavarok, ritmuszavarok, a szívizomzat oxigénhiánya, és károsodása. Az orvos feladata tisztázni azt is, hogy elsődleges vagy másodlagos hipertóniáról van-e szó. Ennek érdekében, valamint, hogy kiderítse, milyen esetleges szövődmények alakultak már ki a magas vérnyomás miatt, szükséges lehet az EKG vizsgálat is. 

Erről árulkodnak a kiegészítő vizsgálatok

“Mivel az elhízás nagyon komoly rizikófaktora a magas vérnyomásnak, így a pontos diagnózis megállapítását segítheti a BMI, vagyis testtömeg-index számítás. Ugyancsak fontos lehet a hipertóniával összefüggésben az erek állapotát ellenőrizni, erre szolgál az arteriográfia, amely az érfal merevségét, illetve rugalmasságát méri, így még a tünetek jelentkezése előtt felismerhető az érfal meszesedése. A mérés alapján megállapítható, hogy milyen mértékű érelmeszesedés alakult ki a páciensnél” – hangsúlyozza Kapocsi doktornő. – Összefoglalva tehát a magas vérnyomás kezelésében kitüntetett szerepe van a komplex vizsgálati csomagnak, hiszen csak a pontos diagnózisra és a rendszeres utánkövetésre épülhet eredményes terápia.

Forrás: Napidoktor.hu


3 hozzászólás

  1. kálmán dezső

    hogyan lehet hozzájutni ilyen komplex vizsgálathoz? 20éve ismert a határértéket elérő időnként magasabb koleszterinem, már 60%-os érszűkületet okozó plakkom
    reggel,délben ,este szedett 5 féle gyógyszerrel karbantartott 145-150/90-100 vérnyomásom

    Válasz
  2. L. Hedvig

    Évek óta mondogatom, mint egy papagáj, hogy nincs egyenlőségjel egy kórházi (nyugalomban töltött 1 hét után) és egy otthoni vérnyomás mérés között, hiszen otthon az ember nem fekvő-/ nyugalmi állapotban él. Csalóka az egész.

    A másik: pont jókor mondja a doktornő a nagylabort, nekem pl. több mint egy éve nincs szerencsém hozzá, mindig van valami ellenvélemény, hogy most miért nem…

    Válasz
  3. Cs József

    Ez mind igaz,de ki vizsgálja ki, hogy miért magas a vérnyomásom? Én már 30 éve kínlódom a vérnyomásommal,de nekem ezeket a vizsgálatokat egy orvos nem vizsgálta ilyen összetetten. Úgy,hogy ennyit az orvosi hozzá állásról.Nekem még nem volt szerencsém. Kaptam valami vérny csökkentőt és kész, a többi a te dolgod.Ha jó,jó ha nem nem. Másik orvos másik gyógyszer pont. T Cs!

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.