Ma van a Pitvarfibrilláció Világnapja – Amikor nem ritmusra dobban a szív

A pitvarfibrilláció az egyik leggyakrabban előforduló szívritmuszavar, hazánkban több mint 200 0001 embert érint. A sokszor csak hevesebb szívdobogásnak tűnő betegség halálos szövődményeket is okozhat, például a stroke kialakulásának kockázatát megfelelő kezelés hiányában akár ötszörösére is növelheti.

Szeptember 9-én, a Pitvarfibrilláció Világnapján világszerte a betegség veszélyeire és kezelési lehetőségeire hívják fel az emberek figyelmét.

A pitvarfibrilláció következtében a szív nem működik megfelelően. Ez azt jelenti, hogy a szívkamrák szabálytalan ritmusban húzódnak össze, így nem megfelelő mennyiségű vér kerül ki a szívből, leesik a vérnyomás és szívelégtelenség alakulhat ki. Az elégtelen vérpumpálás miatt a szívkamrában megalvadhat a vér és vérrög kerülhet a véráramlatba, ami akár stroke-ot is okozhat. A pitvarfibrilláció tünetei lehetnek többek között a heves szívdobogás, a légszomj, a szédülés vagy a mellkasi fájdalom, de előfordulhat az is, hogy a pitvarfibrilláló betegeknél semmilyen panasz nem jelentkezik.

Egy új német tanulmányból kiderült, hogy a tünetmentes vagy kevés tünettel rendelkező pitvarfibrilláló betegeknél nagyobb valószínűséggel alakult ki stroke a pitvarfibrilláció diagnózisa előtt, mint azon betegeknél, akiknél jelentkeznek a tünetek. Ez annak a következménye lehet, hogy a tünetmentes pitvarfibrilláló betegeknél hosszabb ideig tart a diagnózis felállítása, így a megfelelő kezelés hiányában a betegek hosszabb ideig vannak kitéve a stroke fokozott kockázatának.

A világon évente hárommillió betegnél alakul ki pitvarfibrillációval összefüggő stroke.3 Ez a szám megfelelő szűrőprogramokkal, valamint az időben történő felismeréssel csökkenthető lenne. A pitvarfibrillációnál kulcsfontosságú, hogy a korai diagnózis tükrében minél előbb megkezdődhessen a beteg kezelése. Ennek első lépése a személyre szabott véralvadásgátló terápia segítségével a tromboembóliás kockázat csökkentése. Ma már szerencsére olyan vérhígítók állnak a betegek rendelkezésére, amelyek napi rendszerességgel és állandó adagban, szájon át szedhetők, ezáltal jelentősen megkönnyítve a terápia betartását. A véralvadásgátló terápia beállítását követően döntenek arról, hogy megkísérlik-e a szabályos szinusz ritmus helyreállítását, vagy csak a szívfrekvencia kordában tartására törekszenek. Fontos azonban kiemelni, hogy a gyógyszeres kezelés mellett – az orvosi utasításokat betartva – a pitvarfibrillációban szenvedő betegeknek rendszeres mozgással és megfelelő táplálkozással törekedniük kell az egészséges életmód kialakítására.

A pitvarfibrillációról és a stroke megelőzésről további információ a www.szivvelastrokeellen.hu honlapon elérhetők.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.