Koronavírus: a betegségen átesettek jó részénél károsodik a szív

Azon emberek háromnegyedénél, akik megküzdöttek a koronavírus-fertőzéssel, a szív károsodása figyelhető meg – mutattak rá kutatók a megdöbbentő tényre.

Azon felnőttek háromnegyede, aki már átesett rajta és felgyógyult a koronavírusból, szívkárosodást szenvedett el.

A megdöbbentő számokról a JAMA Cardiology szakfolyóirat számolt be 2020 júliusában közzétett tanulmányában. Eszerint a koronavírussal, avagy Covid-19-el diagnosztizált emberek 78 százalékánál kimutatható bizonyítékai vannak a szívkárosodásnak.

Fotó: 123rf.com

A tanulmányban résztvevő 100 emberből 78-nál a mágneses rezonancia képalkotó vizsgálat, vagyis az MRI bizonyította a szívkárosodás tényét. A 100 páciens közül egy sem tapasztalt szívvel kapcsolatos tüneteket korábban és többnyire egészségesek voltak a vírust megelőzően – mutattak rá a kutatók.

A pácienseket és a szakembereket egyaránt meglepte az eredmények intenzitása és magas előfordulása – ahogyan az is, hogy azok még mindig meglehetősen hangsúlyosak voltak, annak ellenére, hogy az eredeti koronavírus betegség már néhány hete elmúlt – mondta el dr. Valentina Puntmann, a tanulmány társ-szerzője, a Frankfurti Egyetemi Kórház tanácsadó orvosa, kardiológusa és klinikai farmakológusa.

Fotó: 123rf.com

„A betegek jelentős többségénél bizonyítékokat találtunk a szívizomban és a szív bélésében folyamatban levő gyulladásra” – emelte ki Puntmann. A kutatók hangsúlyozták, hogy az MRI eredményei egyeztek két potenciálisan súlyos szívbetegség tüneteivel. Ezek a miokarditisz és a perikarditisz.

A miokarditisz a szívizom gyulladása, amely csökkentheti a szív képességét a vér megfelelő pumpálására, s potenciálisan szabálytalan szívverést okozhat.

A perikarditisz a szívet körülvevő védőszövetek gyulladását okozza és fájdalmat válthat ki.

A tanulmány 100 résztvevője 45 és 53 év közötti volt és felépült a koronavírusból. Mindannyian 2-3 hónappal azután estek át az MRI-vizsgálaton, hogy diagnosztizálták őket a vírussal.

A kutatók szerint 60 százalékuknál volt megfigyelhető az MRI-n folyamatban levő szívgyulladás, amely függetlennek bizonyult a korábban fennálló állapotoktól, vagy a Covid-19 fertőzés lefolyásától.

A résztvevők kétharmada otthon gyógyult fel a koronavírusból, s 18 százalékuknak nem volt vírus- tünete sem. Nagyjából a páciensek felénél a koronavírus enyhe vagy közepes mértékű tünetei jelentkeztek.

„Miközben közvetlen bizonyítékokkal a hosszútávú következményekről még nem rendelkezünk, így például szívelégtelenség kifejlődéséről, amelyet közvetlenül a koronavírushoz lehet kötni, nagyon is lehetséges, hogy pár éven belül ez egy igen nagy teherré alakulhat, annak alapján, amit eddig tudnunk más vírusos állapotokról” – fogalmazott Puntmann.

S noha a Puntmann-tanulmány résztvevői felépültek a koronavírusból, a JAMA Cardiology által közzétett külön elemzésből kiderül, hogy azon betegek közül, akik meghaltak a fertőzésben, 39 beteg közül 16-nál – 41 százaléknál – bizonyítékot találtak a szív fertőzésére.

Fotó: 123rf.com

Minderre a 78 és 89 év közötti betegek boncolása után derült fény.

„A koronavírus megfertőzheti a szívet, s súlyos esetekben, úgy tűnik, replikálódik benne” – mondta el Dirk Westermann, a tanulmány társ-szerzője, a Hamburg-Eppendorfi Egyetemi Orvosi Központ kardiológusa.

Hozzátette: hosszú távú nyomonkövetési vizsgálatokra van szükségük a Covid-19 túlélői körében, hogy meghatározhassák, vajon a koronavírus hosszú távon befolyásolja-e a szívműködést.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Egy válasz

  1. Buga Jaakab

    Egészen durva tünetek léphetnek fel hónapokkal a koronavírus után!
    Nálunk a hetedik emeleten az egyik ott lakót a covid vírus,
    miután kigyógyúlt és tünetmentes lett ebből a szörnyű és halálos betegségből.
    majd 1 hónapra rá kis unikornissá változtatta.
    Igen unikornissá!
    Mikor levitte a szemetet csillámpor nyomokat hagyott az egész udvaron.

    Kint voltak valamelyik tv csatornától meg újságtól is riportot készíteni,
    de mire kiérkeztek visszaváltozott.

    Azóta csak otthon ülünk és várjuk a halált.