Gyógyszeres kezeléssel a néma gyilkos ellen

A néma gyilkosnak is nevezett magasvérnyomás betegség évről évre egyre több embert érint. Sajnos tünetek híján a beteg állapotára nem derül fény, és kezelés híján jelentősen megnő a szívinfarktus, illetve a stroke kialakulásának veszélye. Friss tanulmányok szerint viszont minden 65 év feletti hipertóniásnak szüksége lenne gyógyszeres kezelésre is, hogy elkerülhetőek legyenek a végzetes szövődmények.

Egy nemrégiben megrendezésre került kongresszuson (European Society of Cardiology) bemutatott tanulmány szerint minden 65 év felettinek, akinek magas a vérnyomása, vérnyomáscsökkentő gyógyszert kéne szednie. A vizsgálat vezetője elmondta, hogy bár az elmúlt években számtalan tanulmány foglalkozott már a magas vérnyomás és a szív-és érrendszeri betegségek közti kapcsolattal, ám ezidáig még nem tértek ki arra, hogy kiszámolják, a megfelelő cél vérnyomást az idősebbeknél.

Bár még most is több vita folyik arról, hogy a 65 évnél idősebbek esetében mi is a határ, különösen a szisztolés értékeket nézve, viszont általánosságban a 140 Hgmm a választóvonal.

A tanulmány során 11, 65 évnél idősebb hipertóniás betegeket vizsgáltak, akiket vérnyomáscsökkentő tablettákkal illetve placeboval kezeltek. A vizsgálatból kiderült, hogy az utóbbival szemben a gyógyszerek a szisztolés értéket átlagosan 12,3 Hgmm-rel, míg a diasztolést 5, 06 Hgmm-rel csökkent. Ennek eredményeképp a megfelelően kezelt betegnél kb. 20 százalékkal csökkent a szívproblémák és 30 százalékkal a stroke kialakulásának esélye.

vernyomas1

A kongresszuson arra is felhívták a figyelmet, hogy az esetek egy részében sajnos túl későn jut megfelelő kezeléshez a beteg.

„A magasvérnyomásnak sokszor nincsenek figyelmeztető tünetei, ezért a problémára gyakran túl későn derül fény. Éppen ezért lenne nagy szükség arra, hogy az ember otthon is megmérje olykor a vérnyomását, hiszen ha többször is magas értéket produkál, akkor orvoshoz fordulhat”– mondja dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája.

Ez azért is lenne fontos, mivel a kezdetekben lehet, hogy „csupán” életmódváltás is elég a vérnyomás normalizálásához, hiszen súlyosabb formájában a gyógyszeres terápia már szükségszerű. Hogy mégis mi a legjobb kezelési módszer az egyénenként változó, ezért mindenképp több vizsgálat és szakorvosi javallat szükséges a kérdés eldöntéséhez.

Forrás: