Alacsonyabb ember hajlamos a szívproblémára?

Szívproblémára számíthat, akit kisebb termettel áldott meg az ég? Kutatók szerint van összefüggés a magasság, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata között.

Hajlamosabbak lehetnek az alacsonyabb emberek a szívbetegségre. A megnövekedett kockázat köthető a genetikához, mely befolyásolja a magasságot – állítja egy brit szakemberek által vezetett kutatócsoport.

Kiderült, hogy egy ember szívbetegségre való hajlama nagyjából 13,5 százalékkal nő minden 6 centiméterenként, amennyivel az átlagosnál alacsonyabb a termet. Ez azt jelenti, hogy egy 1,5 méter magas embernek átlagosan 32 százalékkal nagyobb az esélye a szívbetegségre, mint annak, aki megvan 1,5 méter, de például ennél akár 15 centiméterrel is magasabb.

A 18 ezer ember bevonásával készült, mélyreható genetikai elemzés kimutatta, hogy számos olyan gén köthető a magassághoz és a fejlődéshez, mely nagy valószínűséggel szerepet játszik a szívbetegség megnövekedett kockázatában is.

„Felfedeztük, hogy azon embereknél, akik hordozzák ezeket a magasságot csökkentő, termetüket alacsonyabbá tevő genetikai variációkat, sokkal nagyobb a koszorúér-betegség kialakulásának esélye – mondta el Dr. Nilesh Samani, kardiológus professzor, aki egyben az angol Leicester-i egyetem szív- és érrendszeri tanulmányok tanszékének vezetője.

Míg azonban a jelenlegi tanulmány képes volt kimutatni az összefüggést a genetika, a magasság és a megnövekedett szívbetegség-kockázat között, teljes mértékben nem képes bizonyítani az ok-okozati összefüggést.

Fotó: 123rf.com

A szívbetegség akkor jelentkezik, amikor a zsíros plakkok eredményeképpen a vért a szívizmokba szállító artériák beszűkülnek. A plakkok az érfalak mentén alakulnak ki. Ha vérrög képződik egy plakk által beszűkített artéria részben, az blokkolhatja a vér áramlását a szívizom felé és szívrohamot okoz.

A kutatók ugyanakkor azt is felfedezték, hogy a megfigyelt megnövekedett genetikai kockázatoknak csupán a harmada származik a génekből, összefüggésben a „rossz”, azaz LDL-koleszterin szinttel és trigliceridszinttel a szervezetben.

„Ez azt jelenti, hogy az alacsony termettel összeköthető szívbetegség rizikó többségében más genetikai tényezőknek köszönhető, melyek jelenleg még kevésbé érthetőek – fogalmazott Dr. Ronald Krauss, a kaliforniai Oakland-i Kutató Intézet Gyermekkorházának atherosclerosis kutatás-vezetője. – A genetikai adatok kellően jelentősek ahhoz, hogy azt mondhassuk, valami egyéb is van a háttérben. Hogy mi az, arról még csak feltételezések születtek” – tette hozzá.

Néhány, kutatók által azonosított gén azzal befolyásolja a szívbetegség kockázatát, hogy hatással van az érfalakban és a szívben a sejtek növekedésére – jelentette ki Dr. Krauss és Dr. Samani. Ezek a variációk olyan módon befolyásolják az érfalakat, hogy azokban könnyebben alakul ki érelmeszesedés, vagyis az artériák beszűkülése, megkeményedése.

Más géneket a szervezetben kialakuló gyulladáshoz kötnek, mely szintén a szívbetegség rizikófaktora.

Több, mint 60 éve ismert, hogy aki alacsony, az nagyobb valószínűséggel számíthat szívproblémára. Ez azonban az első tanulmány, mely azt sugallja, hogy a genetika lenne ennek elsődleges oka.

Az orvosok mindeddig nem voltak képesek kizárni lehetséges magyarázatokat. Például, az egyik teória szerint egyes emberek a rossz táplálkozás miatt alacsonyabbak, mely szintén hajlamosítja őket a szívbetegségre.

“Ahhoz, hogy jobban megértsük az alacsony termettel összefüggésbe hozható szívkockázatokat, a kutatók adatokat gyűjtöttek két, közelmúltban végzet nemzetközi kutatásból, az emberi genom kapcsán. Ezek egyike a magasság genetikáját, a másik a szív genetikáját tanulmányozta” – magyarázta Dr. Christopher O’Donnell, az Amerikai Nemzeti Szív-, Tüdő-, és Véregészségügyi intézeten belüli Framingham Heart Study társ-igazgatója.

A kutatócsoport először a magasságban történő változás és a koszorúér-betegség kockázata közötti összefüggést tesztelte, 180 különböző magassághoz köthető genetikai variáció vizsgálatával, közel 200 ezer embernél. Felfedezték, hogy relatív 13,5 százalékos a szívbetegség rizikó-emelkedése 6 centiméterenként – vagyis ahányszor 6 centiméterrel kisebb egy ember magassága az átlagosnál.

Majd egyedi genetikai adatokat elemeztek egy kisebb, 18 ezer ember bevonásával készült kutatás alapján. Számos olyan folyamatot azonosítottak, melyekkel a gének befolyásolhatják a magasságot és hatással lehetnek a szívbetegség kockázatára.

Érdekes módon a magasság szívbetegség-rizikóra gyakorolt hatása nemek szempontjából is specifikusnak tűnik. „Egyértelmű hatást fedeztünk fel a férfiaknál, de a nőknél nem” – mondta Dr. Samani.

Mindhárom szakember egyetért azonban abban, hogy ezek az eredmények csupán előzetesek, nem jelzik egyértelműen azt, hogy az alacsonyabb embereknek bármi egyebet is tenniük kellene a szívproblémák elkerülése érdekében, mint ami általában mindenkinek javasolt. Azaz, egészséges életmódot és étrendet folytatni.

“Minden embernek a saját kockázati tényezőit érdemes figyelembe vennie és ezekről konzultálnia az orvosával. A magasságunkkal aligha kezdhetünk érdemben valamit, de azzal sokat tehetünk a szívünkért, ha a káros szokásokat kiiktatjuk és javítunk általános egészségügyi állapotunkon” – javasolja Dr. O’Donnell.

Szívproblémák fertőző betegségek után? Van összefüggés

Forrás: https://napidoktor.hu/index