A Q10 csökkenti a szívbetegségek kockázatát, viszont egy dologról tudnunk kell

Mióta 1957-ben felfedezték a Q10 koenzimet sok minden kiderült róla. A legfontosabb, hogy a sejtek energiatermeléséhez nélkülözhetetlen.

Ezzel együtt mint erős antioxidáns, számos kórkép és krónikus betegség megelőzésében is szerepe van. Az emberi szervezet (ellentétben a valódi vitaminokkal) képes szintetizálni, de az életkor előrehaladtával a koenzim Q10 szervezeten belüli termelődése lecsökken. Valamint vannak olyan emberek, akiknek genetikai vagy étrendi hiba miatt kevesebb Q10 termelődik a szervezetében már fiatalon is. Ez fáradékonnyá teszi őket és fogékonyabbá válnak a krónikus szív és érrendszeri betegségek kialakulására már fiatal korban is. Az Európai Kardiológiai Társaság már évekkel ezelőtt úgy tekintett erre a koenzimre, mint az első olyan gyógyszerre, amely javította a szívelégtelenségből származó halálozást az elmúlt egy évtized során.

Fotó: 123rf.com

A Q10 szintje csökken a szívelégtelenségben szenvedő betegek szívizomjában, a hiánya pedig annál súlyosabbá válik, minél előrehaladottabb a szívelégtelenség. Az elmúlt években nagy harc indult a nemzetközi sajtóban arról, hogy az úgynevezett sztatinokat számos szívelégtelenségben szenvedő beteg kezelésére használják, mert azok meggátolják a koleszterin szintézisét. Igen ám – mondták az ellenzők -, de a sztatinok a Q10 szintézisét is meggátolják. Nem beszélve arról, hogy ismertté vált a sztatinok néhány további, nemkívánatos hátránya, mint a homályos látás, memóriazavar, fokozott diabéteszkockázat. Így hát a ma már az orvosok nagy része nem sztatin alapú hanem ezt “kikerülő” más módon ható koleszterincsökkentő gyógyszereket írnak fel.

Az úgynevezett Q-SYMBIO tanulmány randomizált 420 súlyos szívelégtelenségben szenvedő beteget követett 2 évig. A csoportot megosztották és az egyik része kapott Q10-et, a másik része viszont csak placebo-t. A vizsgálat célja az volt, hogy meghatározzák az első jelentős káros kardiovaszkuláris eseményt (MACE), benne a nem tervezett kórházi ápolást, a szívelégtelenség súlyosbodását, a kardiovaszkuláris halált, a sürgős szívátültetést és a mechanikus keringési támogatást. A kísérletben résztvevő központok Dániában, Svédországban, Ausztriában, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon, Indiában, Malajziában és Ausztráliában voltak. A Q10 a felére csökkentette a halál kockázatát az összes ok miatt, ami a Q10-et szedő csoport 18 betegénél (9%) fordult elő, szemben a placebocsoport 36 betegével (17%). A Q10-el kezelt betegek esetében kevesebb a szívelégtelenség miatti kórházi kezeléseinek száma is. Svend Aage Mortensen dán professzor a kutatás kapcsán azt mondta, hogy a Q10 ugyan jelen van az ételekben, beleértve a vörös húst, a növényeket és a halakat, de az a szint nem elegendő ahhoz, hogy befolyásolja a szívelégtelenséget. A Q10-et ezért étrend-kiegészítőként is értékesítik, de szerinte ezek befolyásolhatják más gyógyszerek, köztük az antikoagulánsok hatását, és a betegeknek szedésük előtt tanácsot kell kérniük orvosuktól.

A sztatin-problémára visszatérve a professzor kifejtette, hogy jelenleg nincs olyan ellenőrzött vizsgálat, amely kimutatná, hogy a sztatinterápia és a Q10 együtt jobban javítja a mortalitást, mint önmagában a sztatinok. De mivel a sztatinok csökkentik a Q10 szintjét szerinte az ischaemiás betegeknek ki kell egészíteniük a sztatinterápiát a Q10-vel is.

Fotó: 123rf.com

 

Mi az a koenzim Q10?

A koenzim Q10 endogén szintézissel keletkező, és a természetben is előforduló vegyület – de egyre inkább külső forrásból pótolható részben mint étrend-kiegészítő, de mint gyógyszer is egyre jelentősebb szerepet kap.

A Q10-zel végzett vizsgálatok egyikében sem figyeltek meg súlyos mellékhatásokat, beleértve azokat a tanulmányokat is, amelyeknél magas volt a napi adag és hosszú évekig adták. Egyes egészségügyi előnyei jobban dokumentálhatók, mint mások, de a koenzim Q10 bizonyítottan megbízható hatással rendelkezik, leginkább a szív-érrendszeri betegségekben, ezen belül is a szívelégtelenség és magas vérnyomás területén.

Új eredmények vannak a Q10 adásnak az elhízás, a zsíranyagcsere-zavarok és a diabetes, valamint a férfiak termékenységének kezelésében is. Az iráni Shahid Beheshti Egyetem kutatói szerint, ez a vegyület jelentősen javíthat több sperma paramétert, amelyek növelhetik a sikeres fogamzás esélyét. A vizsgálatok során 26 héten keresztül napi egyszeri 300 mg koenzim Q10-et adagoltak, és többek között, azt is megállapították, hogy a Q10-zel kezelt férfiak spermaszáma 21%-kal, míg a sperma mozgékonysága 30%-kal emelkedett, szemben azokkal, akik placebót kaptak.

Forrás: https://napidoktor.hu/index